Light

Kétfejű tehenet, egy országot, sőt Britney haját is árulták már a neten

A múlt héten New Yorkban egy halottasházból származó fagyasztószekrényt értékesítettek.

Persze azok után, hogy itthon napokon keresztül téma volt egy döglött légy, amit gazdája rekordáron próbált értékesíteni a Vaterán, igazán nem meglepő, hogy a világ többi részén is vannak élelmes eladók és bizarr árucikkek.

Ezek között most a Technika blog mazsolázott egy kicsit. Kapaszkodjanak:

„Épp a múlt héten értékesítette a New York-i Önkormányzat azt a halottasházból származó fagyasztószekrényt, amely évekig az egyik manhattani kórházat szolgálta ki. A fagyasztóra nagy volt a kereslet, végül több mint félmillió forintért kelt el. A napokban értékesítettek egy kétfejű tehenet is az egyik e-kereskedelmi oldalon. De ez még csak a kezdet, a webáruházakban ennél furcsább dolgokat is hirdettek már meg.

Így például az a F/A-18-as vadászbombázó, amit gazdája egy roncstelepről szerzett be, és melyet egymillió amerikai dollárért hirdetett meg az egyik legnagyobb e-kereskedelmi oldalon. A tulajdonos szerint a repülő fenntartása, havi mintegy tízmillió forintba kerül.”

A gép egyébként mint olvastuk, hála az FBI közbenjárásának, végül nem kelt el, ám ez sem riasztotta el azokat, akik később szellemeket, egy egész országot és a Hollywood-feliratot próbálták meg elsütni. Több kevesebb sikerrel.

Kíváncsi a történetükre? Olvassa el a Technika blogon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik