Belföld

Internetes árverezés: csak a nagyokra vadászik a NAV

vatera(430x286)(1).jpg (vatera)
vatera(430x286)(1).jpg (vatera)

Csak azoknak kell adóellenőrzéstől tartaniuk, akik sokat és rendeszeresen árulnak aukciós portálokon.

Nem számít gazdasági tevékenységnek, ha valaki saját megunt, feleslegessé vált holmijait árulja az interneten, az ebből származó bevételt évi 600 ezer forintig nem kell bevallani az adóhatóságnak – erősítette meg a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott információk alapján.

A saját dolgok internetes árusítására a személyi jövedelemadó (szja) szabályok érvényesek: ha az ingóságból származó bevétel meghaladja az éves 600 ezer forintot, illetve az abból származó, a költségek levonásával számított jövedelem a 200 ezer forintot, akkor az adómentes részt meghaladó bevétel után 16 százalék szja-t kell fizetni.

Más a helyzet, ha valaki kifejezetten azért vesz meg valamit, hogy utána az interneten adja tovább – ez ugyanis gazdasági tevékenység, így a magánszemély automatikusan áfaalannyá válik. Ha viszont szabályosan bejelentkezik a NAV-nál az áfa-körbe, az alanyi adómentességet is választhatja, ha várható bevétele nem haladja meg az évi 6 millió forintot. 

A NAV revizorai folyamatosan figyelik az aukciós oldalakat, azok a hirdetők számíthatnak szúrópróbaszerű ellenőrzésre, akiknél feltételezhető az üzletszerű tevékenység, vagyis jelentősebb mennyiségben, rendszeresen árusítanak a portálokon, miközben adóbevallásukban nem szerepel a gazdasági tevékenységre utaló, önálló tevékenységből származó jövedelem – olvasható a lapban.

Mint azt korábban megírtuk,  ajánlott a számlákat eltenni, hogy ne legyen gondunk, ha bizonyítani kényszerülünk, mennyiért vettük egykor a piacra dobott holminkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik