Light

A világ leggyorsabb tangóharmonikása

A szinte már géppuskakezű művész ráadásul az egyik legnehezebb darabot adja elő elképesztő sebességgel.

A magyar olvasatban kissé furcsának tűnő nevű zeneszerző, Rimszkij-Korszakov pályája elég különleges volt. Már gyerekkorában, az 1800-as években nagy érzékenységet mutatott a muzsika iránt, de szülei annak ellenére, hogy kilencévesen komolyzenei műveket írt, tengerésztisztnek szánták.

Bár ezirányú tanulmányai mellett zongorázni és csellózni is megtanulhatott, nem kerülhette ki az iskola utáni kötelező hároméves külföldi szolgálatot sem. Az örökké hálás utókor felől nézve csak örülhetünk, hogy nem egy ismeretlen katona lett végül belőle, hanem Csajkovszkij mellett az egyik legismertebb orosz komponista, akinek műveire az eleven és színes hangulatfestés a jellemző.

A dongó című remeke a Mese Szaltán cárról című opera részeként számtalan animációs filmben, reklámban, stb. felbukkant eddig. Nehézsége és gyorsasága miatt a rendkívül népszerű gyöngyszemet rendszerint a mester által megadott tempónál is gyorsabban játsszák, ezzel mintegy bemutatva a fokozódó feszültséget.

Nem kevésbé érdekes a rég elhunyt maestro mai honfitársa, Peter Grigorov története, amit a négy éve általa feltöltött, eredeti videó leírásából ismerünk. Mivel a hivatalos csúcstartó, Liam O’Conner 11,64 másodpercenkénti leütéséhez képest ő 20,3 billentyűt szólaltat meg ugyanennyi idő alatt, jelentkezett a Guinness Rekordok Könyvénél a világrekord megdöntésének hitelesítését kérvényezve.

Az akkordeon viharsebes játékosának azonban csalódnia kellett: a szervezet 2008 januárjában kérését elutasította, gyakorlatilag az “érdeklődés hiányára” hivatkozva. Amint írják, évente több mint 60 000 jelentkezést kell megvizsgálniuk és szerintük az orosz zenészé nem tartozik a legizgalmasabbak közé (a teljes idézet az előbbi linken olvasható) .

Az elmúlt napokban újra felkapták a felvételt a világhálón, aminek köszönhetően hepiend a sztori vége, hiszen több világcsúcsokra specializálódott társaság elismerte a jogosan csalódott Grigorov teljesítményét, aki egyébként nem győzi hangsúlyozni, hogy mivel a tempóra koncentrált, az előadása élvezeti értéke elhanyagolható. Egyébként csoda, hogy nem füstölt el alatta a hangszer…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik