Az indító csatajelenet mintha az elmúlt évek egyik nagy sikerű mozifilmjéből, vagy tévésorozatának epizódjából származna. Monumentális és heroikus, amilyennek a látványt megszoktuk, helyesebben megszoktatták velünk.
Aztán egy csavarral kiderül, hogy egy mozgókép forgatásán járunk, amire azonnal rátesz egy lapáttal az a tény, hogy a játszókat és a stábot egy medvebőr dirigálja. Igen, pusztán a bundája és nem maga az állat.
Miközben egyre azon tanakodunk, mi lehet a befejező csattanó, az alkotók a főszereplő köré ügyes paródiáját szövik az “így jöttem” típusú művészportrénak. A pályatársak mellett maga a direktor ecseteli, mennyire szereti a munkájában a színészek instruálását, a speciális effektek, vagy a zene használatát, és a többi apróságot.
Majd végre megtudjuk, mi volt a kezdő lökés ahhoz, hogy rendezésre adja a fejét: az évek során annyi nagyszerű filmet volt kénytelen megnézni a Canal+ adásában, hogy arra gondolt, ő miért ne próbálja meg?
