Az akciófilmek egyik legjellegzetesebb megmoccanása – egyebek közt a zsaruk fánkzabálása mellett –, amikor az “eksön” már ott tart, hogy bekopogtatnának a leszűkült elkövetői kör néhány tagjához.
Ilyenkor persze az udvariassági szabályok megkívánják, hogy egy, a rendőrségnél rendszeresített ajtótótörővel érkezzenek vendégségbe a helyi közeg emberei, hiszen a meglepetésnél nem is lehet szebb ajándékot vinni.
Az ajtótörés nyilván az akció csak egy röpke epizódja lehet, hiszen bent akár emberéletek kockán foroghatnak, és Jack Bauer (24) óta tudjuk, hogy a tökölésért nagy árat is fizethetnek a szakszolgálatok emberei.
Romániában persze minden egy kicsit más: ott úgy néz ki, fordított a felállás. Vagyis ha az akciót az ajtóbontásra és az utána következő cselekményekre szűkítjük le, akkor egy teljes negyedórás behatolás, kipakolás és delikvens földre penderítésből 13 perc csak az ajtó deaktiválása lesz.
Hát hiába, a mi hekusaink itthon sünözésben jók, a román kollégák pedig behatolásban. Valahogy össze kellene hozni ezt a két remek csapatot, nem? Európa mégiscsak közös.