Light

UFO-invázió Londonban

Látja? Nem látja? Na látja!

Az összeesküvés-elméletek kiagyalóira és híveire jellemző, hogy a szkepszis semmilyen formáját nem engedik meg maguknak és ez környezetük számára is kötelező. “Hinni akarok” – hangzik az ismert mondás és nem véletlenül.

Az alábbi videót az internetre felpakoló felhasználó is folyamatos, az előbbieknek megfelelő interakciót folytat a képanyaggal kapcsolatban. Igaz, ami igaz, ez az utóbbi időben kissé egyoldalúvá degradálódott, miután emberünk megunta a kötözködést és letiltotta a hozzászólási lehetőséget. Majd miután “kedves emberek” szépen megkérték rá, időközben újra engedélyezte azt.

Onnan tudjuk mindezt, hogy többször megváltoztatott feliratok formájában egyfolytában kommunikál az érdeklődőkkel. Az általa UFO-anyahajónak és a repülő csészealjak flottájának vélt jelenségeket megörökítő filmet már kiegészítette pár, a hipotézisét alátámasztó linkkel; sőt a Nemzetközi Űrállomás és az űrszemét esetét is belekombinálta a sztoriba.

A felvétel(eke)t három nap alatt több mint kétmillióan nézték meg és enyhén szólva is nagy vihart kavart(ak). Ahogy az egyik kommentben találóan megjegyzik: végül is ez tényleg egy igazi UFO, hiszen azonosítatlan, repül és tárgy (ez a mozaikszó jelentésének, az Unidentified Flying Objectnek a fordítása). De hogy valóban űrhajók lennének…?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik