A kora 70-es éveket idézi a Fragments című játék grafikus világa, de a lényegi kérdéseket birizgáló alkatrésze ennél régebbi: az agyunkat kell megtornáztatnunk. Nem kicsit, nagyon.
Egyszerű a játék: a síkidomokat a helyükre kell juttatni egy táblán, adott lépésszámon belül. Viszonylag egyszerű dolgunk van egy ideig (az, hogy ez az ideig kinek meddig tart, ne firtassuk), aztán elindul az agytekervények csikorgatása, az újrakezdések és az érzelmi hullámzások ideje: csüggedt apátiából a dühös, izomból lenyomás kísérletéig ugrálunk oda-vissza. Ezt hívják tán frusztrációnak?
Biztató, barátságos zene szól mindehhez a háttérből, ezt egy idő után kifejezetten megalázónak és vállveregetősnek fogjuk érezni. Tehetetlen dühünk azonban nincs ki ellen forduljon, a játék színei szintén kedvesek, nyugtatóan hatnak.
Hiába, valahol általános környékén kellett volna kissé megnyomni a geometriát. Igen, a matektanárom a hibás.
