Tegnap jó későn, 22.30-as keltezéssel, érezhetően nehéz szülés után az LMP kongresszusa a következő, 2014-ig érvényes, stratégiai döntést hozta:
„Az LMP nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Az LMP a programját azokkal a civil és szakmai szervezettekkel, parlamenten kívüli mozgalmakkal, pártokkal kívánja megvitatni, amelyek maguk is tiszta lappal igyekeznek hozzájárulni az országunk megújulásához, és az Orbán-kormány kritikája mellett, hozzánk hasonlóan, napirenden akarják tartani a hozzá vezető út kritikáját is. Az LMP önállóan készül a soron következő parlamenti választásra. A parlament jelenlegi pártjai között nem látunk olyan partnert, akivel a ciklus hátralevő részében rendszeresen egyeztetett ellenzéki együttműködésnek értelme lenne.”
Istenem, de miért? – kiálthatnak fel most a baloldali, Orbán-ellenes összefogás eljövetelében bízók. Szemezgessünk először a párt hivatalos kongresszusi tudósításában idézett hozzászólások közül: „Azt gondolom, hogy az ország érdeke hosszú távon egy valódi zöld-közép párt.” … „Meg kell győznünk a választókat, hogy a választás tétje nem az, hogy Orbán Viktornak hívják-e a miniszterelnököt vagy sem, hanem hogy azt gondolják végig, akit támogatnak, miért akarják.” Egy különösen elgondolkodtató mondat: „Amennyire elfogadhatatlan, hogy a jobbközép egyedül alkotmányoz, ugyanennyire elfogadhatatlan lenne, ha az ellenzéki pártok egy ma még nem létező jobbközép erő és vélemények bevonása nélkül alkotmányoznának.”
Itt egy másik hang, amelyik már proaktív módon betámad a készülődő baloldali összefogásnak: „Egyértelművé kell tenni minden szavazó számára, hogy mi olyan ajánlatot teszünk, ami nem fogja rehabilitálni a 2010 előtti állapotokat.” Szintén ebbe az irányba mutat Scheiring Gábor hozzászólása is, amelyben elhangzott, hogy a köztársasági minimum részeként mindenkinek el kell ítélnie a 2006-os rendőri brutalitásokat. Talán a leginkább egyértelmű érv az immár új frakcióvezető, Jávor Benedek szájából hangzott el: „Csupán az Orbán kormány leváltása számunkra nem kielégítő cél.”
Ha nem is teljesen váratlan a párt döntése, mindenképp az aktuális politikai verseny legizgalmasabb fejleménye talán a DK megalakulása óta. Annyit már most biztosan regisztrálhatunk, hogy Schiffer Andrásnak bejött a sokkterápia, nem hiába feküdt keresztbe a baloldali együttműködés felé vezető ajtó küszöbén, a kongresszusi küldöttek nem léptek át rajta, hanem megtorpantak, kicsit elgondolkodtak, és végül más irányt választottak.
Jól tették? Racionálisan cselekedtek? Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, előbb meg kéne határozni az LMP létének, működésének, politizálásának célját. A fenti idézetek ehhez adnak némi mankót, és kibontakozik belőlük az alapvető dilemma: Orbán Viktor elkergetése, vagy az LMP további építése, megerősítése. Schiffer kamikaze akciója és a kongresszus tegnapi vitái is arra biztosan jók voltak, hogy a két út közötti vagy-vagy viszony kizárólagosságára rávilágítsanak, és szertefoszlassák azok vágyait, akik szerint lenne egy is-is lehetőség is.
Innen kezdve csupán azt kellett a küldötteknek eldönteni, hogy számukra melyik cél élvez prioritást. Bár az Orbán-kormánnyal szembeni mély elégedetlenség ott volt szinte minden megszólalásban, még sincs mit csodálkozni azon, hogy a párt megmaradása, a további erősödés lehetősége számukra fontosabb volt.
Volt idejük minden következményt végiggondolni. Felteszem, tisztában vannak vele, hogy innentől rajtuk a bélyeg: ők a baloldali összefogás kerékkötői. Lesznek biztos olyanok is, akik egyenesen Orbán Viktor előretolt helyőrségét köszöntik majd a kongresszus utáni LMP-ben. Épp ezért innentől kezdve az ökopárt az eddigieknél is jobban érdekelt abban, hogy éles, kérlelhetetlen kritikusa legyen a kormányzásnak és a kormánypártnak. Ha ezt jól csinálják, kidolgozott érvekkel, hiteles, tisztakezű emberekkel, akkor nem csupán az eredeti és önálló politikai karakterüket tudják tovább építeni, de valódi alternatívát is kínálhatnak a keresgélő magyar választóknak, amely akár nagyobb fenyegetést is jelenthet a most kormányzókra, mint egy saját különböző színeit kényszeredetten egyetlen, nehezen szerethető szürke árnyalatban egyesítő nagy összefogás.
