Fliegauf Bence
„– Úgy írsz, mint ahogy a víz folyik.
– Mi van? – kérdezte kissé gyanakodva. Péter sokszor nézett úgy rám – és talán másokra is –, mintha titokban valami gonosz kis viccet készülnék elsütni.
– Hát… mindegy, hogy miről írsz, Péter. Folynak ezek a mondatok, mint a víz, és valahogy felveszik a formáját mindennek, amivel találkoznak. Ahogy a víz terjed. Csendben átszivárognak, vagy szétzúzzák, megpenészesítik vagy tisztítják azt, amivel érintkeznek. Az elbeszélő is vízszerű: alaktalan, penetráns, átlátszó és megfoghatatlan. Valami ilyesmi.
– Értem.
– Hülyeség?
– Igen. Viszont igaz.
Elgondolkodott.
– Én figyelek, és tényleg mindegy nekem, hogy mire nézek. Csak a nézés számít. Szóval nézek ezzel a vizenyős tekintetemmel körül a világban…
– De ezt bóknak szántam.
– Tudom. Annak veszem.
– Képzeld, ugyanabban a lakásban laktam Berlinben a DAAD-ösztöndíj alatt, mint ahol te. Csak én negyven évvel később.
– Oké. De miért akarod lefilmezni a pofámat?
– Nem tudom, de szerintem közben ki fog derülni. Csak meséld el, hogy haltál meg.
Ezt elfogadta, és így lett Péter a Csillogás című film egyik szereplője. Amikor megnézte, felhívott.
