Kultúra

„Lesz, aki ellentmondásosnak tartja, de Val is ezt akarta volna” – mesterséges intelligenciával támasztják fel Val Kilmert utolsó szerepére

Kevin Winter / Getty Images via AFP
Kevin Winter / Getty Images via AFP

Öt évvel 2025-ben bekövetkezett halála előtt Val Kilmert választották ki Fintan atya szerepére az As Deep as the Grave című filmben, a színész azonban betegsége miatt végül nem tudott részt venni a forgatáson.

A filmet író és rendező Coerte Voorhees most azt nyilatkozta, hogy mindenképpen Kilmert szerette volna a szerepben látni:

Nagyrészt rá szabtuk a szerepet. Az egész az ő indián örökségére, valamint a délnyugathoz fűződő kapcsolatára épült

– idézi a rendezőt a Variety.

Voorhees végül úgy döntött, hogy a generatív mesterséges intelligencia segítségével megvalósítja az eredeti víziót és Kilmer főszereplésével készíti el a filmet. A színész családja támogatta a döntést, sőt, fiatalkori fotókat is biztosítottak Valmer AI-változatának létrehozásához.

„A családja folyamatosan hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartják a filmet, és hogy Val nagyon szeretett volna részese lenni ennek. Tényleg fontos történetnek tartotta, amelyhez a nevét szerette volna kapcsolni. Ez a támogatás adott nekem önbizalmat ahhoz, hogy azt mondjam: oké, csináljuk meg. Annak ellenére, hogy egyesek talán ellentmondásosnak tartják, Val is ezt akarta volna

– mondta a rendező.

A film két délnyugati régész, Ann és Earl Morris igaz történetét meséli el, akik az arizonai Canyon de Chelly-ben végeztek ásatásokat, és a navajo nép történelmét próbálták feltárni.

Az AI körül még mindig heves vita folyik, a művészvilág egyes tagjai ugyanis attól tartanak, hogy a technológia munkahelyek megszűnéséhez vezethet, de az alkotók azt remélik, hogy az As Deep as the Grave pozitív példa lehet, ami megmutatja, hogyan lehet az AI-t etikus módon használni. Arról is beszéltek, hogy a produkció a színészcéh irányelvei alapján készült, és a megjelenéséért fizettek Kilmer örököseinek.

Mercedes Kilmer egy nyilatkozatában kijelentette, hogy támogatja a filmet, és megjegyezte, hogy apja „mélyen spirituális ember” volt, akit megérintett az amerikai délnyugaton játszódó történet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik