A Magyar Hangnak adott interjút Lovas Rozi, aki többek közt kifejtette a gondolatait a vallás és a hatalom kapcsolatáról, valamint a politikai félelemkeltésről és a társadalom megosztottságáról. A Loupe Színházi Társulás alapító tagja azt is elmondta, miért gondolja úgy, hogy a jelenleg regnáló kormány és politikai elit tettei összeegyeztethetetlenek a keresztény alapelvekkel.
A vallás mint privilégium
Az interjú során szó esett a Veiszer Alinda által készített interjúról, amiben Lovas és férje, Horváth János Antal az újságíró meglepetésére nyíltan beszéltek a vallásos, konzervatív nézeteikről. A színésznő ezzel kapcsolatban elmondta, a vallás az életének egy fontos eleme, amiről nyíltan beszél – fel is idézte egy korábbi interjúját, amiben az ellen szólalt fel, hogy tapasztalatai szerint
A magát politikai elitnek gondoló kör a saját privilégiumának tartja a vallásosságot.
Szerinte a hitnek mindenféle pártpolitikától függetlennek kell maradnia, hisz az egy érzékeny, intim része az ember életének, amit egyik oldal sem sajátíthat ki vagy tűzhet a zászlajára.
És ami még nagyobb baj, hogy aki nem tartozik a kiváltságosok körébe, az szerintük nem lehet sem keresztény, sem hazafi
– tette hozzá.
A kormány és a keresztény alapelvek
Évek óta folyamatosan gerjesztik az indulatokat, kettészakítják az országot, gyűlöletet keltenek, rémisztgetnek, elképesztő stílusban kommunikálnak politikai ellenfeleikről. Közben sorra buknak ki a csontvázak a szekrényből. Amit csinálnak, az összeegyeztethetetlen a keresztényi alapelvekkel
– jellemezte a színésznő a jelenleg regnáló kormányt.
Lovas szerint Magyarország és a magyar nép történelmében folyamatosan visszatérő kérdés, milyen hatást gyakorol az emberre az egzisztenciális félelem, mennyire vagyunk hajlandóak összemenni a saját védelmünk érdekében, vagy akár az igazságról lemondva megőrizni a saját biztonságunkat. Ezzel kapcsolatban felhozta a művészek állami támogatások általi lekötelezettségét.
Aki állami támogatást kap, esetleg állami intézményben dolgozik, annak alaposan meg kell fontolnia, hogy megfogalmazhat-e kritikát a rendszerrel szemben, mert retorziók érhetik.
Holott szerinte minden állampolgár alapvető jogának és lehetőségének kellene lennie, hogy egzisztenciális félelem nélkül kritizálhasson és emelhessen szót az igazságtalanságok ellen, ha szeretne.
Lovas Rozival készült nagyinterjúnk alább olvasható:

