A Magyar Televízió 1957-ben indult rendszeres műsorszolgáltatására 1960-ban már százezren, 1967-ben egymillióan fizettek elő. A műsorok közt böngészve ez érthető is, a tévézés újdonságán túl ki akart volna lemaradni A Tenkes kapitányáról vagy Kudlik Júlia kacsintásáról a Delta tudományos híradó végén.
A meggyőző beharangozók, a csillogás, a káprázatos díszletek hatására ma azt is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a tehetségkutatók sem újdonságok. 1961-ben párthatározat utasította a tévét az ismeretterjesztésre, az iskolák, kultúrházak munkájához is hasznos műsorok összeállítására. A kabarék, a színházi közvetítések mellett így megjelent az Iskolatévé, a bal- és bűnesetek megelőzéséért küzdő Lehet egy kerékkel több? és Kék fény, meg a Tudni illik, hogy mi illik és a Hol tart ma az orvostudomány? is.
De a vetélkedők hoztak igazán új színt a mindennapokba, a friss műfaj képviselőiről egyaránt beszéltek a munkások az üzemben, és írtak a tudományos szakértők a lapokban. Az első Ki miben tudós? és az első Ki mit tud? is 1962-ben került adásba. 1964-től riporter kerestetett (az 1967-es riporterverseny azért emlékezetes, mert a nézők az elektromos készülékeik bekapcsolásával szavaztak, Tóth Károly nyert), az évtized végén elindult a Röpülj páva! népzenei verseny.
A Ki mit tud? amatőr művészeti vetélkedő előkészítésében KISZ-szervezetek is részt vettek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy „közelebb hozzák a KISZ-hez a fiatalok szélesebb rétegeit.” A ’62-es forduló teljes siker volt, az itt feltűnt Koncz Zsuzsa, Zorán, Kern András vagy Hacki Tamás évtizedekre a közönség kedvence lett. A vetélkedő a következő években is meghatározó előadókat indított el a pályán: ekkor tűnt fel többek között Ungár Anikó, Gálvölgyi János, valamint a Hungária, Szűcs Judith és a Neoton is.
Gálvölgyi János 1968-ban ezt mondta a Typographia Bemutatjuk a nyomdászparodistát című cikkében: „Az érettségit követően a reprodukciós fényképész szakmát választottam, melyhez azóta is hű vagyok, és nem is leszek hűtlen. (…) Nem akarom a szakmámat feladni, bár szeptembertől másodállásban esténként a Kamara Varieté műsorában szerepelek.”
A Ki mit tud?-ot országos mozgalomként is emlegették (ma egy vonzó brandnek neveznénk), és a mérések alapján akkoriban a legnézettebb műsor volt. A sikerét csak az 1966-ban elindított Táncdalfesztivál tudta felülmúlni. A programmal kapcsolatos érdekességek között szerepel a mikroport neve, mert itt alkalmazták először a drót nélküli mikrofont; a nyertesek jutalomutazása a Világifjúsági találkozóra Helsinkibe (itt az ideje újranézni Tímár Péter Csinibabáját); és az a megfigyelés, hogy a ’60-as években a gyerekek beszédtémái, a tviszt vagy a trapéznadrág mellé érezhetően belépett a kimittud is.
Mivel újdonságról és könnyű műfajról volt szó, bátor kritikát is megengedtek maguknak a megfigyelők. Az alapvető épp az volt, ami a mai tévés tehetségkutatóknál is. „Ha semmi egyébért, de azért érdemes volt megrendezni az egészet, hogy milliók előtt bizonyosodhasson be, minden lében kanál emberkék is nyerhetnek díjakat, ha öntudatos zsűri és még öntudatosabb közönség előtt produkálják magukat.”
Pedagógiai szakírók is elemezték a vetélkedők társadalmi hatását. „Lassan vetélkedő nemzetté válunk. A tv-készüléket be sem kapcsolhatod annak a veszélye nélkül, hogy valamilyen vetélkedővel ne találkoznál.” Dicsérték az irodalmi, zenei kvízeket, de aggódtak is, mert azt tapasztalták, hogy kisgyerekek csak akkor fogadtak szót vagy ették meg a borsólevest, ha anyuka, nagypapa a szórakoztatásukra otthon kimittudot rendezett.
A Népszava egész szigorúan fogalmazott: „Rendezzenek inkább időnként Szakmai Kimittudot. Kétségtelenül jó és dicséretes, ha a műszerészjelölt ügyesen máguskodik, az anyagkönyvelő fióka pedig csaknem fölismerhetően utánozza Psotát és Rádayt, de (…) milyen pompás ki mit tud lenne, ha a tv nagy nyilvánossága előtt szakmai ismeretekből, emberséges magatartásból és a vezetőállás révén szerezhető jogosulatlan előnyök igénybe nem vételéből kellene vizsgázniuk!”
A viccelődések is felfedezhetők a korabeli sajtóban. Kezdve a rendezzünk minden társasházban Ki mit tud?-ot mozgalomtól („hisz a statisztikai adatok szerint hazánkban 9,9 millió felfedezésre váró és 0,1 millió felfedezett őstehetség él”), folytatva Fehér Klára ötletével, miszerint a tévé rendezhetne egy külön kimittudot a Gyöngyös-Mátrafüred kisvasút érthetetlenül bonyolult menetrendjének megfejtésére.
Koncz Zsuzsa útja a jog helyett a színpadra
És, hogy hogyan alakult vagy alakulhatott is a versenyzők sorsa? A legtöbbjükre nem is emlékszünk, de a már említett Koncz Zsuzsára, aki épp most ünnepel kerek számos születésnapot, kivételes karrier várt. Gimnazistaként, osztálytársnőjével, Gergely Ágival „a Gézengúzról szóló, erkölcsnemesítő tanmese ügyesen ritmizált dalváltozatával” megnyerték a versenyt. Erről aztán nagyjából húsz éven át szinte minden vele készült interjúban megkérdezték…
„Először tulajdonképpen nem is akartunk szerepelni, csak megnézni belülről a televíziót. Kíváncsiak voltunk” – mondta el nem egyszer, hozzátéve: a próbák alatt tudta csak meg, hogy tud énekelni. A hatvanas évek elején alakultak meg az első hazai együttesek, közülük több, az Illés, a Metro és az Omega is hívta őt énekelni, és rövidesen játszott néhány filmben is. Amikor pár évvel később Kovács Kati nyert a Ki mit tud?-on, azt nyilatkozta, hogy tetszik neki Toldy Mária és Zorán zenéje, és Koncz Zsuzsa stílusa.
Felvették a jogi egyetemre, de a mind sűrűbb hazai fellépések és külföldi utak miatt végül nem fejezte be a tanulmányait. Különben is, mondta, „hol lehetek én ezek után bíró vagy ügyvéd? Legfeljebb vállalati jogász a hanglemezgyártónál, a tévében vagy a rendezőirodánál…” Kis budai lakása állítólag alig árult el valamit arról, hogy sztár lakja, hacsak nem a rengeteg hanglemez – köztük sok-sok komolyzenei –, amiket szenvedélyesen gyűjtött.
Az első alkalomtól a Táncdalfesztiválok fellépője volt, egyik képünkön pedig ’70-ben, az egészen nyugatias, nézőkkel felvett Studio Zero showban énekel a kor másik két nagy sztárjával. A csillogó show-kal párhuzamosan műsort adott a Dunakeszi Járműjavító művelődési házában is, vagy „a székesfehérvári helyőrségi klubban A néppel tűzön, vízen át járőrverseny szellemi vetélkedőjének keretében.”
Koncz Zsuzsa többet nyújtott, mint amit a kor megkívánt egy táncdalénekesnőtől: klasszikus és kortárs költők műveit énekelte, dalai – Bródy János áthallásos, sokat mondó szövegeivel – generációkat gondolkodtattak el. Szót emelt az előadói jogdíjak, a popzene megbecsülése érdekében. A dalok, lemezek megjelenése nem is volt mindig zökkenőmentes, hol a Hanglemezgyártó Vállalat, hol az ORI nem járult hozzá valamihez, vagy fékezett be egy-egy lemez árusításánál.
Harmincévesen és a könnyűzene képviselőjeként az elsők között Liszt-díjat kapott, amiről azt mondta, hogy a sok évi közös munka révén Szörényi Leventének, Bródy Jánosnak, a Fonográfnak is szól. A leltár akkoriban: 9 nagylemez, 110 kislemez, 11 aranylemez, díjak, rádió- és tévéfelvételek százai, 120 külföldi szereplés, egymillió eladott lemez. Juhász Elődnek azt nyilatkozta, hogy már csak színpadon énekel, semmiféle vendéglátóipari fellépést nem vállal. „Zongorakísérettel nem lépek fel, csak zenekarral, és nem akármilyennel.”
A Ki mit tud? tíz évadot ért meg. Az 1983-as forduló toborzó műsorában Koncz Zsuzsa elmondta, hogy húsz évvel korábban bohó játékként élte meg a vetélkedőt, és sajnálja, hogy a mai gyerekektől „hatalmas felkészülést, roppant összpontosítást” követel a verseny, ami emiatt sokat veszített a játék jellegéből. Arról még húszévesen beszélt, hogy egy ilyen győzelem után az énekesi pálya kedvéért csak az lépjen le a civil útról, akiben mindent feledtetni tudó, nagy erő van. Jó, hogy ő megtette.
A szövegben idézett újságcikkeket az Arcanum Újságok segítségével szemléztük.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/koncz-zsuzsa-80
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
