A Peter Jackson rendezte A Gyűrűk Ura-filmek mindegyike kiérdemelte a helyét filmtörténeti klasszikusok között, jó pár emblematikus jelenettel, amiket talán még olyanok is fel tudnak idézni, akik egyik részt sem látták elejétől a végéig. Most viszont végre megtudhatjuk, mi a fantasy trilógia szeretett Aragornja, Viggo Mortensen kedvenc jelenete a filmekből – írja a People.
Hogyan öljük meg Boromirt?
A színész elmondta, mind közül Boromir halálának jelenete a kedvence az első filmből, A Gyűrű Szövetségéből, ami a még a forgatáson is igényelt egy kis újratervezést az eredeti elképzeléshez mérten. A filmkészítők még ott, a díszletben is sokáig vacilláltak azon, mi is lenne a legjobb módja a Sean Bean által játszott karakter megölésének, míg Bean elő nem rukkolt egy javaslattal.
Az eredeti ötlet szerint az lett volna, hogy majd az orkok nyilai záporoznak rá, és ennyi. Aztán mindenféle bonyolult, régimódi megoldással álltak elő [a készítők – a szerk.], amíg Sean egyszer csak annyit mondott: »Állítsatok belém egy nyilat, én meg úgy csinálok, mintha épp eltalált volna, és aztán egyesével a többit«
– idézte fel Mortensen a részt, ami elmondása szerint rendkívüli hatással volt rá.
Szívfacsaró utolsó szavak
Miután a jelenetben Sean karaktere a földre rogy, a Mortensen által megszemélyesített Aragorn siet oda hozzá, és megható párbeszéd zajlik le kettejük közt.
Gyönyörű jelenet. Nincsenek filmes trükkök, vagy képzeletbeli szörnyek, csak két ember, akiket a végén a nézeteltéréseik ellenére is összeköt a gondori származása. Egészen addig folyamatosan rivalizáltak, és a végén mégis ez az erős kötelék az, ami számít
– fejtette ki Mortensen.
