Furcsa ügyet mutatott be csütörtökön Facebook-oldalán az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL): a posztban egy 1971 januárjában folyó nyomozás részleteit mutatták be, amelyet két könyv, Albrecht Charisius Bundeswehr reváns háború, illetve dr. Bíró János és Sinka József Utak a kozmoszba című kötete miatt indítottak.
Az írás szerint 1971. január 4-én a bonyhádi járási pártbizottság első titkára beszámolójában arról írt, hogy a város könyvtárában lévő könyvekben „a piszkos bolsevikok ellen”, a „Heil Hitler!”, az „MZ/X”, a „Csilla jet’aime”, illetve a több sebből is vérző „te me chus ave tae, te t’alme ma scher, Jet’aime mon amur” firkálások mellett más idegen szavak, illetve elrontott, inverz horogkeresztek is feltűntek.
A Szekszárdon elindult nyomozásról készült jelentést az ÁBTL közzé is tette: eszerint egyértelmű volt, hogy a kék golyóstollal írt firkákat egy általános iskolás követte el.
A dokumentumban több éles meglátás is megfért egymás mellett: ezek közt olyan csodák szerepeltek, mint:
Az Utak a kozmoszba című könyvben található »Csilla jet’aime« feliratból arra lehet következtetni, hogy a firkáló valószínűleg rendelkezik Csilla keresztnevű leány-ismerőssel,
vagy épp:
A Bundeswehr reváns háború című könyvben találhatók olyan áthúzások, javítások, amikor a tettes az NSZK imperializmus… szöveg esetében az NSZK-t áthúzta és fölé NDK-t írt, stb. Feltehető, hogy a tettes rendelkezik NSZK-beli kapcsolatokkal, mivel a fent említett javításokat a könyv első lapjain következetesen elvégzi.
A nyomozás végül meglepően gyorsan véget ért, a könyvek egyikét ugyanis négyen, a másikat azonban csak ketten kölcsönözték ki. Ezek egyike iskolás volt, a másik azonban felnőtt, így előbbi írásmintaként begyűjtött dolgozatfüzete azonnal elárulta a tettest.
A fiú tettét meglepően egyszerűen magyarázta: nagy hatással voltak rá a Kockázat című, egy a Harmadik Birodalom hírszerzésébe beépülő lengyel kémről szóló tévéfilm részei, amelyekben a horogkereszttel és a náci köszönéssel találkozott.
Az igazgatóhelyettes jelenlétében felhívtuk a figyelmét cselekményének helytelenségére, esetleges káros következményeire, mire ő úgy reagált, hogy többet ilyent nem fog elkövetni
– olvasható a megnyugtató lezárásban, amely az apának is odaszúrt. Őt arra figyelmeztették, hogy
gyermeke nevelésében és ellenőrzésében a jövőben legyen következetesebb és óvja a külföldi rokonok befolyásától.
Az állam szigora a Bundeswehr reváns háborút a fiú után kikölcsönző, a firkálásokat nem jelentő, ügyészként dolgozó férfira is lesújtott, akit emlékeztettek arra, hogy
a bűncselekmény észlelése esetén a jövőben tegye meg a megfelelő intézkedést, mert ez neki hivatalból kötelessége.
A teljes poszt itt olvasható:
