Kultúra

Megélhetési gondok miatt vállalt civil állást Bacskó Tünde, a Bróker Marcsi főszereplője

RTL+ / Sajtóklub
RTL+ / Sajtóklub

Még a nagy népszerűségnek örvendő Bróker Marcsi sorozat sem biztosította a megélhetést a főszerepet játszó Bacskó Tündének színészként. Most a Best magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogyan került az életében a színészkedés a hobbikategóriába és miért kényszerült helyette civil állásban gondolkodni. Elmondta, hogy a sorozat meghallgatásai alatt már munkát keresett és talált is: felvették egy autókozmetikai szalonba. A dolgok azonban egy pillanat alatt megváltoztak, amikor meg is kapta a legendás karcagi csaló szerepét.

Nagyjából az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a castingoknak. Amikor megtudtam, hogy én lettem a befutó, az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Nyilvánvalóan csodálatos feladatnak tartottam. Ugyanakkor hosszú évek tipródása után jutottam erre az elhatározásra, így örültem a civil állásnak. Ám a pálya nem engedett el, Bróker Marcsira nem lehetett nemet mondani

– emlékezett vissza a színésznő, aki a forgatás miatt költözött Budapestre és megtapasztalta, milyen profi körülmények közt dolgozni.

Azonban a sorozat sikere és a karakter, azáltal pedig Bacskó népszerűsége ellenére sem oldódtak meg a megélhetési problémák.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem csillant fel a remény, de nem ringattam magam hiú ábrándokba. Így kisebb volt a csalódás

– mondta, hozzátéve: hiába ért véget a forgatás több mint egy éve, azóta sem keresték meg új szerepekkel.

A Pécsi Harmadik Színház is bezárta kapuit, ahol Bacskó két évtizeden át volt a társulat tagja, valamint a másik munkahelye, a Tandem Színház is küzdött a fennmaradásért. Ezek mind hozzájárultak a döntéshez, hogy az egyesületből kilépve civil állás után nézzen. A színészetet azonban így sem engedi el teljesen – hobbiként továbbra is a mindennapjai része marad. A kialakult helyzetért sokáig magát hibáztatta, azonban rá kellett jönnie, hogy ez nem a saját kudarca, sokkal inkább egy rendszerszintű probléma, amelyet ő egyedül nem oldhat meg.

Inkább leszek felszabadult látszerész, mint szorongó színész

– fogalmazott Bacskó.

BEST

A Bróker Marcsiról írt kritikánk alább érhető el:

Kapcsolódó
Az RTL Bróker Marcsija egy jó szándékú családanya, akit úgy kell győzködni, hogy nyúlja le a pénzed
Szeptember 11-én mutatkozik be a Bróker Marcsi-sorozat, ami kicsit maga is a címszereplője bűvkörébe téved, de közben legalább azt is bizonyítja, hogy készülnek még itthon minőségi tévésorozatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik