Kultúra

Visszatér A szökés, csak egy kicsit máshogy

Ezúttal egy női börtönőr körül forog majd a történet.

A Hulu feléleszti a kétezres évek egyik legnépszerűbb sorozatát, A szökést, amely egy rebootot kap. Az új történet ugyanabban a világban fog játszódni, de új szereplőkkel: a Variety szerint a történet középpontjában egy női karakter, egy katonából lett börtönőr áll majd, „aki a világ leghalálosabb börtönében vállal munkát azért, hogy bebizonyítsa, meddig képes elmenni azokért, akiket szeret”.

A szökés 2005-ben indult, és egy testvérpárról szólt: egyiküket halálra ítélték, a másikuk – nem mellesleg a börtön egyik tervezője – a fogda térképét magára tetoválva juttatja be magát a börtönbe, hogy onnan megszöktesse testvérét. A sorozat öt évadot élt meg, 2017-ben, kilenc év kihagyás után készítették el az ötödiket. Egy ideig pletykáltak egy hatodikról, amely azonban sosem készült el.

Az eredeti sorozatot készítő Paul Scheuring executive producerként vesz részt a projektben, amelynek showrunnere Elgin James lesz (Törvényen kívül, Mayans M.C).

A főszerepekben Emily Browning, Drake Rodger, Lukas Gage, Clayton Cardenas, JR Bourne, Georgie Flores és Myles Bullock láthatók.

Ez a tartalom a Google-lal kötött fizetett partnerség keretében készült, amelynek célja a Google Trends népszerűsítése.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik