Kultúra

Gerendai Károly: Elszánt vagyok, de nem mondhatom azt, hogy csak vissza kell jönnöm, és minden jó lesz

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Bizonytalanná vált a Sziget jövője, miután a fesztivál mögött álló amerikai KKR tőkealap két veszteséges év után úgy döntött, hogy a jelenlegi struktúrában nem vállal további kockázatokat Magyarországon. A szervezők a folytatás érdekében felvették a kapcsolatot Gerendai Károllyal, aki nemcsak társalapítója, hanem résztulajdonosa és 2017-ig ügyvezető igazgatója is volt a Szigetnek. A háttérben zajló tárgyalások során szóba került, hogy Gerendainak kellene újra átvennie az irányítást, hogy a fesztivál életben maradhasson. A Sziget alapítója a 24.hu-nak többek között arról beszélt, mennyire követte a történéseket a kiszállása óta, milyen pozitív újításokat látott az idén a szabadság szigetén, illetve mit tart a legfontosabb feladatnak a fesztivál jövőjével kapcsolatban.

Váratlanul érte a megkeresés?

Abszolút. Egyszer csak kaptam egy telefont Kádár Tamás kollégámtól, aki az utódom a Szigetnél, hogy szeretnének beszélgetni velem a befektetőik. Fel sem merült bennem, hogy egyszer egy ilyen helyzet előállhat, már csak azért sem, mert nagyon sokat fizetett annak idején nekünk a vevő, és azóta is nagyon sok pénzt költött a fesztiválra.

Mennyire követte a Sziget körüli történéseket, mióta 2017-ben részben, majd 2022-ben teljesen eladta a részesedését az amerikai befektetőnek?

Látogatóként minden évben kint voltam a fesztiválon – már amikor nem maradt el a Covid miatt –, és természetesen néha összefutottunk, beszélgettünk az egykori kollégákkal. Én az a típus vagyok, aki vagy csinál valamit, vagy nem. Miután ’17-ben kiszálltam, tudatosan húztam egy határvonalat magamban, és szerintem annyira sem követtem a fejleményeket, mint egy átlagos Sziget-rajongó. Levetettem magamat a levelezőlistáról, a fesztivál applikációja sincs letöltve, a Facebook-oldalt sem néztem – én is csak a sajtóból értesültem arról, kik lesznek a fellépők.

Mohai Balázs / MTI Gerendai Károly alapító egy tortával a fesztivál 25. jubileumi ünnepségén a Hajógyári-szigeten 2017. augusztus 13-án.

Mekkora a baj a fesztivál háza táján?

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik