Tematikus közösségek, nyilvános csetfalak, blogok, képgyűjtemények, szavazások, ismerkedős hirdetések – a közösségi média előtti közösségi média emléke élénken él még azokban, akik a 2000-es években szabadultak fel az internetre, ami akkor még hemzsegett az olyan magyar közösségi oldalaktól, mint a hotdog.hu, az iWiW, a myVip és társaik. Akik szeretnének felülni a nosztalgiavonatra – vagy netán lemaradtak a magyar közösségi oldalak fénykoráról –, rápillanthatnak ezeknek az online tereknek az időben megfagyott pillanatképeire a Wayback Machine segítségével.
Tófalvy Tamás médiakutatóval és kommunikációs szakemberrel, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docensével közösen jártunk utána, miért volt annyira más élmény az internetezés, mielőtt a Facebook óriásként bekebelezte az egész konkurenciát, és arra is kerestük a választ, megváltoztatott-e minket a közösségi média, vagy csupán az eleve meglévő igényeinkhez igazodtak a platformok.
Új oldalak, örök igények
Szerencsére vagy nem szerencsére, az internet nem felejt. Ahogyan az offline környezetünkön, úgy az internethasználati szokásainkon is meglátszanak a társadalmi változások, a maradandó vagy épp múlandó beidegződéseink és az alapvető emberi természetünk. Nem újdonság, hogy az ember társas lény, így mi másra használhattuk volna hatékonyabban a világhálót, mint arra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal?
Az online szocializációt szabályzó szokások és trendek szélsebesen változtak az internet relatíve rövid történelme alatt. Ma pedig a már elhagyatott vagy megszűnt online közösségi terek időkapszulaként szolgálnak, amelyek segítségével vethetünk egy pillantást arra, hogyan is interneteztünk tíz, húsz vagy akár harminc éve.
Volt régen olyan megváltoztathatatlan online felhasználóneved, amit ma már le sem mernél írni? Az internet hajnalán egyáltalán nem volt jellemző, hogy az emberek saját, polgári nevükkel és adataikkal operáljanak az online világban. Így hát különféle nicknevek szolgáltak a felhasználók beazonosítására a csetszobákban, fórumokon és blogokon. Ezek sokszor az ember ízléséről, életkoráról, kedvenc fiktív karaktereiről árulkodtak. Csak a fantázia szabott határt annak, hogy az ember kinek szeretné mutatni magát.
