A söröskorsók tipikus formáit mindenki ismeri, azon azonban kevesen gondolkodtak el, hogy egy részük szájuktól néhány centiméterre miért van egy szélesebb, első látásra talán feleslegesnek tűnő rész.
Erre a kérdésre adott most választ a hivatásos sörkóstolóként dolgozó Mandy Naglich, aki rövid, alig félperces videójában mesélte el, és mutatta be a lényeget.
Naglich elárulta: a formát egy Hugo Pick nevű cégtulajdonos szabadalmaztatta 1913-ban (a védelem 1914-ben lépett életbe), ezzel pedig megszületett a tengerentúlon Nonic néven emlegetett (no nick = csorbulásmentes) pohár, aminek alakját két fontos tényező ihlette.
Ezek közül a fontosabb a névből, illetve a fenti illusztrációból már egyértelmű – felborulás esetén nem törtek el, hiszen nem a sérülékenyebb szélük koccant az asztalhoz –, de a másikat sem túl nehéz kitalálni: így még könnyebb volt az azonos poharakat egymásba pakolni. A forma a felszolgálók dolgát is megkönnyítette, sőt, a sokszor több százas, vagy ezres kocsmai, illetve éttermi készlet tárolását is jóval egyszerűbbé tette.
A videóból kiderül: az ötletnek volt egy harmadik, szintén nem elhanyagolható pozitívum is, az emberek ugyanis spiccesen, vagy akár már részegen sokkal könnyebben tudják megfogni a nem egyenletesen szélesedő szájú poharat.
A szabadalom 1931-ben járt le, azóta pedig boldog-boldogtalan gyárthatja a formát anélkül, hogy bármiféle jogdíjat kellene fizetnie.
