Kultúra

A neandervölgyiek zsírgyárára bukkantak egy német völgyben

Gareth Fuller/PA Images via Getty Images
849069542
Gareth Fuller/PA Images via Getty Images
849069542
Zsíros kenyeret nem ettek ugyan, de zsírjuk legalább biztosan volt.

A neandervölgyi emberek már 125 ezer éve tökéletesíthették a zsiradék kinyerés technikáját csontokból – írja a szász-anhalti Műemlékvédelmi és Régészeti Tartományi Hivatal közlése nyomán az MTI.

A hírből kiderül: a szakemberek mostanáig úgy gondolták, hogy az ilyen összetett eljárások jóval későbbi embercsoportokra voltak jellemzők, a Geisel-völgyben található Neumark-Nord ásatási helyen talált leletek azonban most felülírják az ősember étkezési szokásairól alkotott képet.

A térségben akkoriban egy tó volt, aminek partján a neandervölgyi emberek legkevesebb 172 nagy emlős, többek között szarvasok, lovak, őstülkök csontjait zúzták több ezer darabra. Ezeket aztán vízben melegítették fel, kinyerve belőlük a magas kalóriatartalmú zsírt.

A szakemberek több mint 120 ezer csonttöredékre, valamint 16 ezernél is több kovakő eszközre, illetve egyéb tárgyra bukkantak, így a helyre egyenesen zsírgyárként hivatkoznak.

A felfedezés gyökeresen megváltoztatja a neandervölgyi emberek táplálkozási stratégiájának megértését, hiszen mostantól egyértelművé vált, hogy az összetett és munkaigényes folyamatokat az emberiség több tízezer évvel korábban kezdte, mint ahogyan a tudomány eddig gondolta.

A feltárás vezető régésze, a témában a Science magazinban megjelent tanulmányt társaival együtt jegyző Lutz Kindler elmondta: a neandervölgyiek nyilvánvalóan tisztában voltak a zsír magas tápértékével, az pedig valóban döntő szerepet játszott a túlélésért folytatott küzdelemben.

Harald Meller, Szász-Anhalt tartományi régésze hozzátette: a jelek arra mutatnak, hogy a távoli őseink is képesek voltak előre tervezni, hatékonyan feldolgozni a táplálékot, környezetüket pedig ügyesen használni.

Az egy korábbi külszíni lignitbánya területén lévő Neumark-Nord lelőhely már korábban is szolgáltatott fontos leleteket: itt derült például fény arra is, hogy a neandervölgyiek aktívan vadásztak az erdei elefántokra, az őskőkorszak legnagyobb szárazföldi emlősére.

Lapunk behatóan foglalkozik az emberiség őstörténetével Honnan jöttünk? című cikksorozatunk keretein belül. A sorozat eddig megjelent részei alább olvashatók:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik