Kultúra

Átlépte az egymilliót a Hogyan tudnék élni nélküled? nézőszáma

Intercom
Intercom
Az elmúlt harmincöt év második legjövedelmezőbb filmjét a bevételek terén csak az Avatar: A víz útja tudta megelőzni.

Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? (kritikánk itt olvasható) című romantikus vígjátékot – közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a tavaly decemberi mozipremierje óta a magyarországi mozikban 848 372-en váltottak jegyet a Törőcsik Franciska, Ember Márk, Márkus Luca és Marics Peti főszereplésével készült vígjátékra, a szlovák, szerb, ukrán, illetve román együttes nézőszámot – ez további 152 ezret jelent – hozzáadva azonban elmondható, hogy a film átlépte a bűvös egymilliós nézettséget.

A Romániában az elmúlt évtizedek legnézettebb magyar filmjévé vált munka Magyarországon is megdöntött minden rendszerváltás utáni nézettségi rekordot.

A Kirády Attila producer vezetésével, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, Orosz Dénes rendezésében készült film nézettségi rekordja mellé bevételi rekord is társul: ez az országhatárokon belül átlépte a kétmilliárd forintot, így a legjövedelmezőbb hazai munka lett.

A romantikus vígjáték még mindig műsoron van, külföldi moziforgalmazásban is látható, a tévé- és streamingbevételek pedig csak a jövőben kezdenek majd csordogálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik