Kairó egy nem túl felkapott negyedében lakom, egy betonépület tetején.
Nem európaiaknak építették, rajtam kívül nem is lakik európai a házban. A lakásban nincs légkondicionáló.
Nyáron az ötven fok megáll a falak között. Az ember nyelőcsövét égeti a forró levegő, pokoli kín megmozdulni is. Az éjjelek sem hoznak enyhülést. A beton visszaokádja a nap melegét. Izzadok és forgolódok, amíg fel nem adom az alvást. A boszorkányok órája mindig a teraszon talál. A Nílus felől fújó friss szelet várom, hogy lehűtse az arcomat.
Nem mindig jön el. A szellemek igen.
Ha elég erőszakos halált láttál életedben, jobb, ha megbarátkozol a szellemekkel. Nem fogja érdekelni őket, hogy hiszel-e a túlvilágban. Nem érdekli őket sem a nemzetiséged, sem az életkorod, nem érdekli az sem, hogy mit gondolsz a világról. Azért jönnek, mert megsértetted a tabut. Életed végéig veled maradnak.
