Kultúra

Nem sikerült rektort választani a Zeneakadémián, rendkívüli szenátusi ülést hívtak össze

MTVA / Jászai Csaba
MTVA / Jászai Csaba

Egyik jelölt sem kapta meg a 22 tagú szenátustól a többséget, ezért jövő hét kedden ismét nekifut a testület, hogy rektort válasszon – írja a HVG.

A rektori pályázatot harmadik alkalommal írták ki, miután Vigh Andrea rektor kinevezése 2023. október 31-én lejárt, a két korábbi alkalommal pedig botrányba fulladt a kezdeményezés. Az elsőn Csák János akkori kulturális miniszter a pályázat átszabásával próbálta esélyessé tenni az egyetem által nem támogatott Keller Andrást, a második pályázat pedig eredménytelenül zárult, mert az öt pályázó közül Keller az őt ért támadások és fenyegetések miatt visszalépett, négyen pedig nem feleltek meg a kiírás feltételeinek.

A keddi szenátusi szavazáson három jelölt közül választhattak a szenátus tagjai:

  • Farkas Gábor zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője,
  • Győriványi Ráth György karmester
  • és Kelemen Barnabás hegedűművész, a Fesztivál Akadémia Budapest művészeti vezetője voltak a jelöltek.

A lap értesülései szerint a jövő keddi ismétlő szavazáson kettejük között dől majd el a választás: a kormány által is favorizált Kelemen Barnabás és inkább az egyetem saját jelöltjének tekintett Farkas Gábor között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik