Kultúra ismeretlen budapest

Visszatért a Várba a Diplomataház bontásakor eltűnt Hermész-szobor

Közel három év telt el az eltávolítása óta.

A Várnegyed legfontosabb közterén, a Szentháromság téren negyven évig álló Diplomataház – a kilencvenes évektől bezárásáig Burg Hotel – ügyéről az elmúlt években számos alkalommal számoltunk be: ezekben nem csak a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa által egy heves botrány közepén lebontott épületről, valamint az 1945 előtt ugyanott álló elődök jó részének visszaidézésével létrejött utódról, de a 2022 januárjáig előtte álló szoborról is, amit Makrisz Agamemnón készített.

Az élete jó részét Magyarországon töltő görög művész Hermész-alakja egyik napról a másikra tűnt el, rövidesen pedig az épület belső terében bukkant fel, majd ismeretlen helyre szállították. Egy korábbi cikkünk szerint ez egyáltalán nem volt szimpatikus a művész és festőművész feleségének életművét kezelő Friends of Memos and Zizi Makris Foundationnek, ami úgy érezte, hogy a sérülékeny vörösréz lemezből készült, jó eséllyel olvasztott muránói üvegmozaik-szemeket viselő munkához az építtetőnek, vagy a munkát végző cégnek engedélyt kellett volna kérnie az örököstől, Makrisz Cliótól.

Marjai János / 24.hu A szobor, illetve a bontás állapota 2022. január 14-én.

Az alapítvány lapunknak akkor arról nyilatkozott, hogy a szellemi és szerzői jogok birtokosának beleegyezése nélkül a szobor nem eltávolítható, így fontolóra veszik a kárigény jogi úton való jelzését.

Erre végül nem került sor, rövidesen pedig arra is fény derült, a ház tulajdonosa ígéretet tett a kerület görög kisebbségi képviselőjének, Dellagrammatika Antigonénak, miszerint a Hermész-alakot az új épület előtt, vagy akár magában az épületben fogják elhelyezni.

Ez most, december 19-re virradóra meg is történt – derült ki egy olvasónk által hozzánk eljuttatott fotóról, ami egyértelműsíti: a szobor régi helyétől alig néhány lépésnyire áll.

Olvasónk, A.

A mű állapota a közeli képeket látva egyértelműen javult: eltűnt róla az évtizedes patina, a szemei pedig szinte világítanak.

Olvasónk, A.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik