Kern András rosszulléte miatt kellett félbeszakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban kedd este – írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a színészhez mentőt hívtak kollégái. Kern állítólag már otthon van, a lapnak nem kívánt nyilatkozni.
Egyelőre nem tudom, mit mondhatok ebben az ügyben, mert nem egyeztettem a színházzal
– mondta a lapnak a színész.
Kern a Borsnak a délután folyamán hozzátette:
Már sokkal jobban vagyok, nagyon szépen köszönöm az érdeklődést. öbbet majd a Vígszínház sajtóosztálya fog elárulni!
Ahogy arról beszámoltunk, „egészségügyi okokból” az első felvonás után félbeszakadt Az Imposztor című előadás a Pesti Színházban. Az Index helyszínen tartózkodó munkatársának elmondása szerint a közönséget a Vígszínház igazgatója, a darab rendezője, Rudolf Péter tájékoztatta a történtekről. Az imposztort Kern András főszereplésével mutatták be a Pesti Színházban 2024. december 7-én. A komédia a színház varázsáról és kiszolgáltatottságáról szól.