Kultúra

Már most többen látták az állami támogatás nélkül készített Futni mentemet, mint a 7 milliárdos Petőfi-filmet

Vertigo Media
Vertigo Media
Három hete van műsoron, jelenleg ez az év legnézettebb magyar filmje.

Három hét alatt 183.616 jegyet vettek Herendi Gábor Futni mentem című filmjére a magyar mozinézők – többet, mint a márciusban bemutatott Most vagy soha! című történelmi drámára, amelyre eddig 164.558 jegyet vásároltak. A Telex a Filmforgalmazók Egyesületének adatai alapján adott hírt arról, hogy jelenleg a Futni mentem az év legnézettebb magyar filmje.

A Petőfi-film a legköltségesebb magyar filmként vonult be a filmtörténetbe, amely 7 milliárdos állami támogatásból készült – a kormánytól és a Nemzeti Filmintézettől (NFI) 4,795 milliárd forintot, az adókedvezmény által pedig 2,1 milliárd forint közvetett állami támogatást kapott. Ezzel szemben Herendi projektje csupán forgatókönyv-fejlesztésre, gyártásra nem kapott támogatást az NFI-től, így szűkös büdzséből készült. A Most vagy soha! nézettsége hamar megugrott, a márciusi premier után egy héttel már százezer nézőnél tartott, de aztán a jegyeladások visszaestek.

Ugyancsak százezres nézettség fölött jár a szintén állami támogatás nélkül készített Fekete pont, amelyre eddig 113.301 jegy kelt el a mozikban.

Kapcsolódó
Semmi sem hozza össze úgy a családot, mint a halott papa hamvaival futott maraton
Herendi Gábor Futni mentem című új filmjének főszereplői különös családi csapatépítésre vállalkoznak: szeretnék lefutni a maratont – hátizsákjukban a halott papa hamvaival. De hogy lesz ebből a morbid felütésből romantikus limonádé? Kritika.

 

Cikkünk elkészítése közben a Google Trends adatait is felhasználtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik