Kultúra

Beyoncé a 21. század legnagyobb popsztárja

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Legalábbis a Billboard magazin szerint.

Beyoncét nevezte meg a 21. század legnagyobb popsztárjaként az etalonnak számító slágerlistáiról ismert Billboard magazin. A listát a szerkesztőség tagjai állítoták össze, és az énekesnő az elmúlt évtizedekben a popkultúrára gyakorolt befolyása, hatása, fejlődése alapján került az első helyre.

A szerkesztők azzal érvelték meg döntésüket, hogy Beyoncé olyan előadó és alkotó,

akinek az innováció, az evolúció és a minden tekintetben való kiválóság iránti elkötelezettsége az elmúlt 25 évben olyan mércévé tette őt, amelyhez az összes többi popsztárt ebben az évszázadban már régóta mérik.

Beyoncé a valaha legtöbb Grammy-díjat nyert előadó, rekordszámú, 32 győzelemmel, ráadásul 2024-es Cowboy Carter című albumával további 11 jelölést szerzett idén, így várhatóan januárban ezt a számot még növelni fogja.

Emellett a Billboard listáin is komoly múltra tekinthet vissza: kilencszer volt listavezető slágere, emellett 24 top 10-es dala is volt a Hot 100-as listán. Nyolc albuma a Billboard 200-as albumlistájának első helyét foglalja el, kezdve a 2003-as Dangerously In Love című debütáló szólóalbumával. A Destiny’s Child-érát követően Beyoncé szólóalbumai közül eddig 11 került be a Billboard top 10-es listájára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik