Kultúra

Magyar holokausztregény is felkerült a New York Times éves toplistájára

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Debreczeni József Hideg krematórium című könyvét az év tíz legfontosabb olvasmányélménye közé sorolta a New York Times.

A lista a szerkesztőség tagjainak ajánlásaiból áll össze. A Hideg krematóriumot 1950-ben adták ki először Jugoszláviában, Magyarországon csak idén jelent meg a Jelenkor gondozásában. Az 1978-ban elhunyt író 39 volt, mikor deportálták, naplóregényében auschwitzi élményeiről vall.

„Egy marhavagonban figyeli deportált társát, akinek a keze még őrzi egy láncdohányos gesztusait, Auschwitzba érve pedig összefut azzal a bárzongoristával, akit otthon messziről elkerült. Ez több, mint akasztófahumor, ez makacs harc az emberségünk megőrzéséért, ez az elképzelhetetlen befogadhatóvá tétele. Aki közhelyeket vár, keresgéljen máshol: Debreczeni tanúja és hírnöke volt az emberiség legjobb és a legrosszabb pillanatainak, és ami a legfontosabb: megmutatta mindezt nekünk” – írták a lap ismertetőjében.

Alexander Brunerrel, az író unokaöccsével a könyv megjelenése kapcsán lapunk is beszélgetett:

Kapcsolódó
„Ha valaki megírja valaha, ami ott történik, eszelősnek fogják tartani” – nemzetközi siker az újra felfedezett magyar holokausztregény
80 évvel azután, hogy a költő-újságírót Auschwitzba hurcolták, végre itthon is kiadták Debreczeni József Hideg krematórium című naplóregényét. Az író unokaöccsével, Alexander Brunerrel beszélgettünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik