Kultúra

Meghalt Colin Petersen, a Bee Gees egykori dobosa

Keystone/Hulton Archive / Getty Images
Petersen a Bee Gees alapító tagjaként, 1967-ben.
Keystone/Hulton Archive / Getty Images
Petersen a Bee Gees alapító tagjaként, 1967-ben.
Hetvennyolc éves volt.

Hétfőn elhunyt Colin Petersen ausztrál dobos, aki gyermekszínészként indult, de rövidesen mégis a hatvanas évek egyik legismertebb zenekarának első dobosaként vált világhírűvé – írja az Independent.

Az 1966-ban Angliába költöző férfi a következő évben csatlakozott a zenekart alapító Gibb testvérekhez, együtt létrehozva a Bee Gees-t, aminek hat albumán játszott.

Két évvel később a Cucumber Castle tévéfilmjén dolgozó zenekar tulajdonképpen kirúgta, annak ellenére, hogy jogilag ezt nem tehették volna meg, így az elválás egy egész persorozatot eredményezett, aminek során Petersen akár azt is elérhette volna, hogy a név jogtulajdonosainak egyikeként a megmaradt tagok nem használhatják többé a Bee Gees nevet. Erre végül nem került sor.

Ivan Keeman/Redferns A Bee Gees 1967-ben, az eredeti felállással – a bal szélen a tetőn ülő Petersennel.

Az 1969-ben a kevésbé sikeres Humpy Bong egyik alapítójává vált férfi 1970-ben szólókarrierbe kezdett, majd épp ötven évvel ezelőtt visszatért Ausztráliába, ahol festőművésszé vált, de a zenét sem engedte el teljesen, sőt, a Best of the Bee Gees-szel szombaton még színpadra állt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik