Kultúra

Sztrókot kapott Nagy Levente Mulya budapesti DJ, adománygyűjtéssel segítenék

Sztrókot kapott Nagy Levente budapesti DJ-producer, művésznevén Mulya – írja a Telex a Complaint Kulture kiadó posztjára hivatkozva. A bejegyzés szerint Nagy kórházban van, az állapota kritikus, egyelőre bizonytalan, hogy mikor tud visszatérni a zenéléshez.

A Sobek és Mulya által alapított Complaint Kulture adománygyűjtést is indított, amivel Nagy felépülését és anyagi biztonságát támogathatja a közönség.

Minden hozzájárulás, legyen az kicsi vagy nagy, segít a gyógyulásban, és remélhetőleg abban, hogy egyszer majd visszatérhessen ahhoz, amit a legjobban szeret: a zenéhez. Ez a váratlan tragédia nemcsak a zenei karrierjét sodorta veszélybe, de komoly érzelmi és anyagi kihívások elé állította őt és családját is

– olvasható az adománygyűjtő oldal leírásában. Mostanra több mint tízezer euró gyűlt már össze.

A progresszív house-t játszó Mulya zenei családból jött: apja operakarmester volt, fiatal korában pedig zongorázni tanult és szolfézsórákra járt. A kétezres évek végén kezdett zenélni, első EP-je, a Marvin 2017-ben jelent meg a MoBlack Records gondozásában. Ezután 2018-ban adta ki a következő projektjét, és több remixet is csinált, illetve Svájcban és Szlovákiában is fellépett már több elektronikus zenei rendezvényen. Zenésztársával és közeli barátjával, Sobekkel gyakran léptek fel közösen, vele együtt hozták létre a a Complaint Kulture kiadót – írja a Telex.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

S O B E K (@djsobek) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik