Tizenöt éves voltam, amikor először berúgtam, aztán az alkohol mellé hamarosan csatlakozott a Xanax is, levélszámra szedtem, arra ittam. Aki tudja, hogy az úgy mennyire más érzés, annak nem kell elmagyaráznom, aki meg nem tudja, az meg ne is tudja meg. Teljes emlékezetkieséses berúgások.
Aztán huszonhárom éves koromban megismerkedtem az LSD-vel és az extasyval, illetve rákaptam a marihuánára is, az alkohol akkor egy időre kicsatlakozott az életemből, de nálam mind közül a legjobban a speed talált be. 2001-ben szoktam rá, és végigkísérte a drogos pályafutásomat. Később, 2007-től jött a kokain, 2011-ben pedig az interneten vásárolható kristályok – na, azok tették be teljesen a kaput. Zárt osztályra kerültem, de amint kijöttem, visszaestem. Ezután már „csak” tíz gramm fű és tíz gramm speed volt a heti adagom, de előtte, a kristályoktól volt, hogy tizenkét napig ébren voltam, nem ettem, nem ittam.
2020-ban végül sikerült leállnom, de két hónap alatt rászoktam az alkoholra, és utána három évig ittam, a végén már napi egy liter töményet. 2023. szeptember 1-én szakítottam a piával, és azóta teljesen józan vagyok, felnőtt életemben most először.
Boldog vagy?
Olyan boldog vagyok, hogy nem is szívesen beszélek róla, mert félek, megutálnak érte.
„Könnyű a könnyűzene”
Mióta megtanultam írni, folyamatosan alkotok. Kisgyerekkoromban regényekkel próbálkoztam, aztán elkapott a rock n’ roll, és azóta dalszerzőként élem az életemet. Tizenöt évesen írtam az első dalomat – már azt is részegen. Az egész pályafutásom alatt végig csak részegen és betépve írtam. Nem arról volt szó, hogy csak így tudtam írni vagy előadni, hanem így éltem, így mentem boltba, postára, mindenhová.
Ezek a betépett dalszövegek egyfajta transzállapotban születtek, olyan szókapcsolatokkal, amik józanul eszébe sem jutnának az embernek. Aki ilyen szövegvarázslatra vágyik, annak bőven tudok mutatni a régi dalaimból, de nekem ebből elegem lett.
Sok beszédnek sok az alja, és ezek a nyakatekert írások teli vannak vadhajtásokkal. Amikor ittam, és úgy írtam le az ötleteimet, másnapra teljesen katyvasznak tűnt. Például ’98-ban volt, hogy eszembe jutott egy nagyon jó dobritmus, amit gyorsan leírtam egy papírra, következő nap meg nem értettem, vajon mi ez a „tuttat, tuttat, tutt”. Viszont a drogozás első periódusában jöttek olyan dolgok, amikre másnap is azt mondtam, hogy hm, milyen érdekes gondolat, tényleg, amúgy nem is jutott volna eszembe ez a bonyolult, furcsa igazság, ezek a furcsa szókapcsolatok. Nagyon élveztem, tök jó időszak volt. Kihoztam belőle, amit lehetett, de most már másmilyen, letisztultabb zenéket írok. Hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, csak azt, hogy a józanság mindig is egy tökéletes jelzőbója lesz a számomra. Mutatja, hogy jó úton járok, akárki akármit mond.
Sokszor megkapom, hogy az első két Hiperkarma album volt az igazi, viszont nemrég megnéztem a Spotify-oldalunkat, és azt láttam, hogy a hallgatottsági listán az első négy helyen csupán néhány éves dalaim vannak.
A Hiperkarma egy önsegítő, egyszemélyes, titkos társaság.
Az, hogy másnak is ad, az már mágia. Valami varázslatos plusz. Viszont az elsődleges célja az, hogy engem segítsen át ezen az életen. A művészet többnyire a halálról, szomorúságról, sötétségről, félelemről szól – egy festőnek például minimum meg kell halnia ahhoz, hogy elismerjék. Én azért írok, hogy jobban érezzem magam, hogy el tudjak igazodni az életben, hogy minél több boldog pillanatot gyűjtsek be, minél több kellemes emléket vihessek magammal, amikor majd elmegyek innen. Az én életemnek ez az értelme. Ha ennél bonyolultabbra számítottál, akkor csalódnod kell.
Don’t worry, be happy.
Ez a dal már nekem is giccses kicsit, de kellemes a dallama. Azzal a józan életem első napján számot vetettem, hogy mi lesz, ha örökre elveszítem az ihletet a szerek nélkül. Az egyértelmű volt, hogy évekig nem fogok tudni dalszöveget írni, hiszen az alkotás folyamata teljes mértékben összekapcsolódott a droggal. Végül arra jutottam, hogy ha soha többet nem megy, akkor soha többet nem írok dalt. Játszom az eddigieket életem végéig, valahogy kibekkelem, de nem drogozok újra.
Aztán akkor lettem alkoholista, amikor először kellett volna drog nélkül színpadra állnom. Az alkohol még borzasztóbb volt, mert a speedtől, ha nem is aludtam napokig, legalább pörgött a nyelvem, de az alkohol katasztrofális volt. Látták, ahogy nagyon csúnyán lerészegedek a színpadon. Utólag visszatekintve rendkívül kínos volt néha, hiszen úgy ittam a piát, mint az üdítőt. Mikor tavaly szeptember 1-én leálltam az alkohollal is, végiggondoltam, és arra jutottam, hogy a következő, szeptember 10-i székesfehérvári egy szál gitáros koncertem lesz az egész eddigi életem során leadott több mint ezer koncertem közül az első, amikor színjózanon lépek színpadra.
Úgy döntöttem, hogy ha kifütyülnek, vagy ledobálnak a színpadról, én akkor is végigénekelem és gitározom a koncertet, és ez ezentúl mindig így lesz, józan maradok, ha tetszik nekik, ha nem, ha tetszik nekem, ha nem. És így is lett.
Először kicsit zavarban voltam, kicsit fura volt, de aztán elkezdtem szépen belakni a színpadot.
