Az automobilizmus terjedésével egyidőben az utakon való halálos balesetek száma is gyorsan nőni kezdett: ezeknek csak egy kisebb részét okozták a korai autók technológiai korlátai, a legtöbb esetben ugyanis szimplán csak a gyorshajtás volt a ludas.
A helyzet az egyre fejlettebb műszaki megoldások, az egyre jobban fogó fékek, illetve az egyre biztonságosabb karosszériák megjelenését követően sem javult igazán, így a hatóságok hosszú időn át gondolkodtak a sofőrök megfékezésének legjobb módján.
A helyzetet a világ legtöbb részén a veszélyesebb útszakaszokon kihelyezett figyelmeztető táblákkal próbálták megoldani, az első modern biztonsági öv ugyanis csak 1949-ben, a légzsákok pedig csak a hetvenes évek hajnalán jelentek meg.
Kevesen választottak persze olyan bizarr megoldást, mint az autóversenyzőként, illetve a hazai motorcsónaksport egyik vezéregyéniségeként is ismert gróf Andrássy Mihály (1893-1990), akinek az ötletéről az Auto és Motorujság 1933 júliusi lapszáma így tudósított:
Teljesen amerikai ízű az a tevékenység, amely Andrássy Mihály gróf részéről a balatoni műút 98. szakaszánál (km. kövénél) egy különleges mementó felállításában jutott kifejezésre. Olyan helyen, ahol már számtalan baleset történt, […] saját költségén egy 5 méter magas betonoszlopot emeltetett, amelyről egy „tökéletes“ autóroncs figyelmezteti már messziről az autóst és motorkerékpárost, hogy vigyázzon, és hogy mégis csak jobb a „lassú hajtás“, mint…
A balatoni műút lepsényi halálkanyarjában végül július 16-án került sor a
felirattal ijesztgető munka ünnepélyes átadására – az eseményen az afrikai expedíciójáról az előző napon hazatérő gróf Almássy László Ede (1895-1951), illetve a túrát abszolváló Fordja is részt vett –, amit a gróf azonnal a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) gondjaira is bízott.
A betonoszlop, illetve a roncs a témában írt cikkek egyike (Autó, 1933/7.) szerint Európa első hasonló figyelmeztető tereptárgya volt, amitől azt remélték, hogy a veszélyes útkereszteződésben az áthaladók lassítani fognak, így elkerülhetik a mellettük futó akácsor, illetve az út pereméig kinyúló útkaparóház által kitakart területről érkező többi közlekedőt.
A 97,8-as kilométernél elhelyezett emlékeztető elsősége vitatható, hiszen Franciaországban ekkor már álltak hasonlók – erre mutatott rá a következő évben (1937. ápr. 8.) a Pesti Napló Tintacsöpp című, rövid írásokat közlő rovata is, ami egy furcsa hírről is beszámolt:
hogy élethűbb legyen a kép, a volán mellé [a gróf] egy szalmával kitömött rongybabát is ültetett, persze a legszánalmasabb rongyokba öltöztetve. Eddig nincs semmi új a históriában. Már a lapok is régen megírták. Az újdonság ott kezdődik, hogy a napokban lelopták a rongybabát a magasból. Arra ment egy magyar vándorlegény, meglátta a volán mellett ülő merev bábot és elhatározta, hogy egyszer már ő is rendesen felöltözik!
A figyelmeztető felirat – amihez néhány hónap után a kevésbé dallamos, cserébe szigorúbb
társult, majd az első verzió el is tűnt – végül egyetlen évtizeden át sem maradt a helyén: Vincze István a Szabad Föld hasábjain (1983. aug. 27) négy évtizeddel később már arról írt, hogy a bizarr együttest a háborúban találat érte, az oszlop elgörbült, az autó pedig leesett.
1948-ban, az út felújításakor már csak az alapozáshoz használt négy köbméternyi beton, illetve az oszlop volt a helyén – mesélte az újságírónak Babám István, aki a Nádasdy grófok kocsisaként a felállítást is végigkövette, majd hozzátette: a maradványoknak ő ásott egy gödröt, majd egy daru segítségével azokat belefektették, és földet hordtak rá. Andrássy gróf ezt már nem láthatta: feleségével, Károlyi Gabriella Emma grófnővel (1899-1992) a háború után azonnal Kanadába emigrált.
A magyar automobilizmus fontos arca, a többek közt szakíróként, feltalálóként, illetve igazságügyi szakértőként is fontos Surányi Endre (1913-1996) halála előtt röviddel a Magyar Hírlapban (1994. jan. 27.) osztott meg további részleteket:
A mű körüli teljes igazságra talán sosem derül már fény, az oszlop, illetve a betontömb pedig már nyilvánvalóan rég nincs a föld alatt, a roncs, illetve felirata azonban fényképeken továbbra is velünk él – az üzenetét pedig ma is mindenki megfontolhatná.
