Kultúra

Különdíjat nyert a Mélypont érzés Varsóban

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
Újabb magyar filmet tüntettek ki a Holnap meghalok után.

Különdíjat nyert a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfilmje.

Az elsőfilmes rendező az elismerő oklevelet személyesen vette át az A-kategóriás varsói filmfesztivál szombati díjátadó ceremóniáján – közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel. A szemle szakmai zsűrije a különdíj (Special Mention) indoklásában kiemelte, hogy a film „csodálatra méltó módon mutatja be a törékeny karakterek állandó küzdelmét a soha véget nem érő függőséggel” és „nagyra értékelte az emberi megközelítést, a rendező mély empátiáját, aki nagyon érzékeny helyzetekben dolgozott”. A közlemény idézi a rendezőt is, akinek elmondása szerint a film készítésekor elsősorban a függőkről alkotott általános képpel akartak szembemenni vagy legalábbis árnyalni azt.

„A felépülési szakasz érdekelt minket, a lelki út, az önelfogadás” – mondta Miklós. A Filmintézet Inkubátor Programjában készült alkotás a két főszereplő felépülésének első másfél évét mutatja be. Borókát, egy nehéz családi háttérrel rendelkező, gimnazista lányt és Szilvesztert, egy fiatal, szexualitásával küzdő férfit, a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain ismerheti meg a néző. A Megálló Csoport Alapítvány rekreációs házát egykori szenvedélybetegek üzemeltetik, és olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen, például, a sziklamászás. Szilveszter és Boróka elindulnak az önfelfedezés útján, szembesülnek szüleikkel való viharos kapcsolataikkal, miközben támogatást, megbocsátást és mindenekelőtt önelfogadást keresnek. A Mélypont érzés egész estés dokumentumfilm, amelynek Miklós Ádám írója, rendezője, vágója és operatőre is volt. A film zenéjét Sperling Andor szerezte, a producer Száki Adrián, a gyártó az Arrabona Studio, a Megálló Csoport Alapítvány közreműködésével. A film Magyarországon a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz először megtekinthető, december 5-től pedig a mozikban is látható lesz, a Vertigo Média forgalmazásában.

A varsói fesztiválon Cibulya Nikol első rendezését, a Holnap meghalok című játékfilmet is díjazták az elsőfilmek versenyében. A 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztivált október 11. és 20. között rendezték, a lengyel fővárosban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik