Kultúra

Mesterséges intelligenciával készült az Intim Torna Illegál új klipje

Intim Torna Illegál
Intim Torna Illegál
Itt az új dal, a Gyűlölsz, amihez a zenekar egy klipet is kiadott. 24.hu-premier.

A zenekar alapítója és frontembere, Dorogi Péter hosszabb szünet után, az év elején, megújult energiákkal, de a megszokott hangzással és őszinteséggel vetette bele magát az Intim Torna Illegál történetének új fejezetébe: a zenekar aktívan koncertezik, és jövőre megjelenő lemezén dolgozik, amin a Gyűlölsz című dal is szerepel. Ehhez most a mesterséges intelligencia segítségével készítettek klipet.

Hipnotizőkirály, Vágjál lyukat a kádba, Csillagtengeren, Örökké – ez csak néhány sláger azok közül, amikkel az elmúlt közel tizenöt évben az Intim Torna Illegál a magyar alternatív rockszíntér egyik legmeghatározóbb tagjává vált. Néhány év kihagyás után idén új felállásban – Dajka Tamás, dob; Dorogi Péter, ének-gitár, Geschitz János, gitár; Horváth László, basszusgitár – kezdett koncertezni és új dalokat írni a zenekar.

Tíz év után úgy éreztem, szünetet kell tartani, de reméltem, hogy egyszer újra szeretném majd indítani az ITI-t. A szünetet is úgy éltem meg, mintha elvették volna a szabadságomat… Szerettem volna, ha olyan csapattal állhatunk színpadra, akikkel szeretünk együtt zenélni, közösen alkotni, és hasonlóak a rezgéseink. Tomival és Janesszel sokat jammeltünk együtt a nagyszünet alatt, ezek voltak az első közös szárnypróbálgatásaink, amik megmutatták, hogy nagyon jó együtt muzsikálni, az idei koncertek pedig csak tovább erősítették ezt az érzést. Hihetetlenül felszabadultan tudunk együtt alkotni, és végre én is elkezdtem újra dalokat írni. Ebben Jani is a partnerem, ami korábban nem volt jellemző. Visszakerültem abba a flowba és kerékvágásba, ami anno az ITI indulásakor volt jellemző: írom a dalokat, stúdióban vagyunk, koncertezünk, mindezt nagyon jó hangulatban

– meséli a zenekar alapító énekes-gitárosa.

A koncerteket, melyek gerincét természetesen a régi ITI-számok adják, szerencsére a közönség is jól fogadta, közben pedig az új album is készül, amiről elsőként talán a legerősebb mondanivalóval rendelkező dal, a Gyűlölsz mutatkozik be.

Háború van egy szomszédos országban és tőlünk távolabb is. S közben a mindennapjainkat is áthatja a gyűlölködés, elég csak a közösségi oldalak kommentszekciójára gondolni. Azt látom, hogy nagyon könnyű az embereket befolyásolni és gyűlölködővé tenni. Arra gondoltam, írok egy dalt azokról az emberekről, akik nem tudnak mással foglalkozni, csak a dühvel és gyűlölettel. Azt szeretném, ha az emberek nem gyűlölködnének tovább, hanem felismernék magukban ezt az érzést, és abbahagynák

– emeli ki Peti.

A dalhoz mesterséges intelligencia segítségével készítettek videóklipet. Az ötlet az énekes fejéből pattant ki, a Tokay Péter rendező irányításával született végeredmény pedig magáért beszél:

Az Intim Torna Illegál hamarosan újabb dalokkal jelentkezik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik