Kultúra

A Nemzeti Galériában mutatkozik be a kevéssé ismert Galimberti Sándor és Dénes Valéria életműve

Kocsis Zoltán / MTI
Kocsis Zoltán / MTI
Január végéig látogatható.

A Galimbertik címmel Galimberti Sándor és felesége, Dénes Valéria műveiből nyílik kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Az október 10-étől látogatható tárlat hiánypótló: Budapesten először mutatkoznak be a művészházaspár képei – olvasható az MNG sajtóközleményében.

Az intézmény az utóbbi időben egyrészt kevéssé ismert magyar művészek munkásságának feldolgozására vállalkozik, másrészt pedig közismert alkotók életművét tárja a nézők elé a korábbiaktól eltérő megvilágításban. Ez a kiállítás ezen a rendezési elven is túlmegy, hiszen mindezeken túl számtalan meglepetést is tartogat – hangsúlyozta Petrányi Zsolt, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese a tárlatot bemutató, keddi sajtótájékoztatón.

Barki Gergely művészettörténész, a tárlat kurátora kiemelte: hiánypótló a kiállítás, hiszen Budapesten korábban hasonló még sosem volt. A kiállítás Luigi Galimbertit, a festő édesapját, valamint Lanov Máriát, a művész első feleségét is bemutatja, de Galimberti Sándor és második felesége, Dénes Valéria képeire fókuszál – emelte ki a szakember, aki azt is hozzátette, hogy a kutatásoknak köszönhetően nagyon sok olyan mű került elő, amelyekről korábban nem tudtak, így jócskán bővült a kettős életmű.

Kocsis Zoltán / MTI

A pár a XX. századi modern magyar festészet meghatározó szereplője volt, ígéretes pályájukat pedig tragikus haláluk épp a nemzetközi siker kapujában törte derékba. Galimberti és Dénes életműve szétszóródott, elkallódott, és bár a férfinek szülővárosában, Kaposváron, 2002-ben már rendeztek egy kisebb életműkiállítást, az azóta eltelt két évtizedben jelentősen bővült az ismert képállomány, a legfrissebb kutatások pedig alapjában írták át a különösen összeforrt életmű történetét és szerepét.

Kocsis Zoltán / MTI

A műkereskedelemben az elmúlt csaknem negyedszázadban felbukkant, korábban ismeretlen festmények mellett a tárlat előkészítése során előkerült egy előzőleg csak a címe alapján számontartott, korai Galimberti-csendélet is, ami száztíz évnyi lappangás után most szerepel először ismét a közönség előtt. A kiállítást megelőző kutatás mindemellett azt is felfedte, hogy több, korábban Galimbertinek tulajdonított festmény nem az ő, hanem Dénes Valéria alkotása.

A tárlat a teljes ismert Galimberti–Dénes-anyag bemutatására törekszik, ezért szerepelnek a festő édesapja és első felesége képei is a válogatásban, de érdekesség, hogy Luigi Galimberti megmaradt alkotásait most tekintheti meg első alkalommal a közönség, ahogyan a cseh származású Lanov Máriának a szülővárosából érkező gazdag, festmény- és grafikai anyaga is először szerepel magyarországi tárlaton.

A kiállításon összesen nyolcvanöt festmény és grafika, valamint számos dokumentum látható, de a pár életének helyszíneit is megismerheti a közönség: Galimbertiék Párizsban a legmodernebb festőktől tanultak, Dénes Valéria, például, Henri Matisse tanítványa volt. Minden évben kiállítottak a párizsi szalonokon is, sőt 1914-ben önálló tárlatuk nyílt a Montmartre-on, a Galerie Berthe Weillben, ahonnan többek között Picasso és maga Matisse karrierje is indult.

Kocsis Zoltán / MTI

A világháború kitörése után Franciaországból Hollandiába menekültek az internálás elől, és bár párizsi műtermük hatósági lefoglalása, valamint műveik döntő többségének elvesztése traumaként érte őket, Hollandiában megnyugtató körülmények között élhettek és dolgozhattak tovább. Galimberti hazafias kötelességből 1915 tavaszán jelentkezett Magyarországon a seregbe, sőt be is sorozták, de mielőtt a frontra indult volna, felesége tüdőgyulladásban elhunyt. Dénes Valéria temetése napján Galimberti szolgálati fegyverével szíven lőtte magát a budapesti Műcsarnok mögött.

A művészpárral kapcsolatban alig maradt fenn dokumentumanyag, őket ábrázoló fényképet, például, csak néhányat ismerünk, de a tárlat a fellelhető archív anyagok legjelentősebb darabjait mégis a látogatók elé tárja. Ezek közül a kutatás szempontjából legfontosabb források a Dénes által írott levelek, amiket most első alkalommal publikálnak a kiállítás rendezői teljes terjedelmükben a magyar és angol nyelven is megjelenő, csaknem négyszáz oldalas katalógusban, ami egyben az első jelentős Galimberti Sándor- és Dénes Valéria-monográfiának is tekinthető. A kiállításon kiemelt szerepet kap továbbá a férj öngyilkossága előtt írt búcsúlevele is.

Kocsis Zoltán / MTI

A keresett alkotásokról szóló szekcióban az elkallódott, lappangó festmények felnagyított, fekete-fehér, archív fotója hívja fel a figyelmet az életmű hiányzó darabjaira, remélve esetleges felbukkanásukat, míg az utolsó teremben a kutatás kulisszái mögé is betekinthetnek a látogatók.

A tárlaton szereplő műtárgyak nagy része közgyűjteményekből érkezett, amit jelentős magángyűjteményi anyag egészít ki. A január 26-ig látogatható tárlat a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében valósul meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik