Az RTL+ Premium kínálatában október 5-től lesz látható a Kokó című, négyrészes dokumentumfilm-sorozat első epizódja, ami Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó gyermekkorát, amatőr bokszpályafutását, profi karrierjét, illetve a Pablo Chacóntól elszenvedett, 2001-es vereséget, illetve az azóta eltelt huszonhárom évet mutatja majd be – írja közleményében az RTL.
A sorozatot a Zámbó Jimmyről szóló A Király mögött álló rendező, Kovács Dániel Richárd, illetve Gosztola S. Ábris operatőr jegyzi, akik az archív felvételek mellett számos fikciós eszközt is használtak ahhoz, hogy minél jobban bemutathassák a sportoló életét.
A Kokóban Kovács kendőzetlenül beszél majd az életéről, illetve pályafutásáról, visszaemlékezve a csúcspontokra és mélyrepülésekre, a képsorokon a nagy ellenfelek, mesterek, illetve barátok is feltűnnek majd, így Vitalij Klicsko, Dariusz Michalczewski, valamint az egykori edző, Szántó Imre, azaz Öcsi bácsi is feltűnik.
A Szujó Zoltán közreműködésével született négy epizód apró csúszással az RTL-en is feltűnik majd: az első részt október 12-én, szombaton tűzik műsorra, majd a következő három héten is azonos időpontban nézhetjük a folytatást.