Kultúra

Itt az új Marvel-film, a kissé mellőzött képregényhősökkel teli Thunderbolts* első előzetese

Jövő tavaszig kell várni a bemutatóra.

A Marvel legújabb filmje, a Thunderbolts* egy igen egyszerű recepttel próbálna meg órásit futni a mozikban: a stúdió úgy érezte, hogy a korábbi filmek mellékszereplőit egymás mellé téve egy szerényebb Bosszúállókat hoz létre.

Nem kizárt, hogy sikerrel járnak majd, hiszen a most megjelent előzetes szerint a hirtelen egy raktárépületben feltűnő, majd egymásnak másodperceken belül nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozó karakterek a következők:

  • Jelena Belova, a második Fekete Özvegy (Florence Pugh),
  • a Vörös Őr (Red Guardian, David Harbour),
  • a Taskmaster (Kiképző, Olga Kurylenko),
  • a Ghost (Hannah John-Kamen),
  • a U.S. Agent (az új Amerika Kapitány), illetve
  • a Tél Katonája, Bucky Barnes (Sebastian Stan).

A kezdeti nehézségek után rövidesen már békés mederben folyó, nagy találkozást egy titokzatos férfi (Lewis Pullman), illetve egy nő, Valentina Allegra de Fontaine (Julia Louis-Dreyfus) hozta tető alá, akiknek az a céljuk, hogy a törvénnyel, illetve a renddel korábban már összetűzésbe kerülő szuperhősök együttes erővel bánjanak el a feltűnő gonosszal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik