Kultúra

Új előzetest kapott a második Gladiátor-film, sosem látott méretű akciójelenetek jönnek

Paramount
Paramount
Római látképek, harcok, veszettnek tűnő óriásmajmok, harcok, orrszarvún lovaglás meg még egy kis harc várható.

Napról napra egyre közelebb kerülünk a Gladiátor második részének november 22-i premierjéhez, így ideje volt már annak, hogy a július elején közzétett első, rövid előzetes után végre megérkezzen a hosszabb, még több részletet mutató második.

A Paramount egészen hétfőig várt ezzel, de megérte, hiszen most már két és fél percen át pillanthatunk be Ridley Scott 2000-ben született, Oscar-díjig jutó klasszikusának folytatásába, amiben Paul Mescal és Pedro Pascal mellett Denzel Washingtont is láthatjuk.

A folytatás évekkel az első film története után veszi fel a fonalat, amikor Lucius gladiátorként tér vissza Rómába, ahol új ellenségeket szerez, de anyjával is újra találkozik.

A most megmutatott képsorok meglepően erősek, Scott pedig karrierje legnagyobb akciójelenetét ígérte, így minden esély megvan arra, hogy a jól láthatóan veszett majmok, az orrszarvúlovaglás, illetve az egymást követő harctéri és arénajelenetek egyaránt maradandó filmélménnyé tegyék a végeredményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik