Kultúra

Állami támogatást kapott az Ismerős Arcok, hogy ingyenkoncerteken népszerűsítse a Honvédséget

MTI / Kiss Gábor
MTI / Kiss Gábor
A minisztérium egy nonprofit cége szerződött velük.

Meglepő részletre bukkant a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Kft. szerződéslistájában az mfor: a lap rámutatott, hogy az állami cég 2023 októberében 17,5 millió forintos szponzorációs szerződést kötött az Ismerős Arcok basszusgitárosa, illetve felesége kezében lévő Hangos Szó Kft-vel.

A szerződéslistán egyértelműen jelölték, hogy a megbízás a zenekarra vonatkozik, időtartama pedig bő nyolc hónap.

A nonprofit cég a Magyar Honvédség és a katonai hivatás népszerűsítésére született, és kommunikációs, illetve marketingfeladatokat lát el, így az mfor valószínűsíti, hogy a Nélküled című – nyár óta már a 21-es út egy szakaszán is hallható – dalával az elmúlt években nagyot futó Ismerős Arcok cserébe ingyenkoncerteket tartott „a 175 éves Magyar Honvédség tiszteletére”:

április végén Fóton, májusban Dusnokon, júliusban pedig Örkényben volt hasonló.

A lap hozzáfűzte: a Hangos Szó Kft. tavaly nettó 117 millió forint nettó értékesítést hozott össze, ehhez az állami Szerencsejáték Zrt. 20 (2021-ben és 2022-ben még 25) millió forinttal járult hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik