Én azt hittem, már nincsenek jó énekesek, meg hogy mindenki csak rappel
– hangzik el Molnár Ferenc Carameltől rögtön az újjáélesztett Megasztár elején, és ezzel valójában a nézői dilemmát is szépen megfogalmazza: mi szükség van immár lassan második évtizede szinte minden évben megkeresni Magyarország legújabb hangját?
Abban az országban, ahol a Ki mit tud? és a Táncdalfesztivál által komoly hagyománya alakult ki a kulturális tehetségkutatóknak, talán nem olyan meglepő a műsorformátum iránti érdeklődés. A 2003-ban elrajtoló Megasztár épp ezért volt fontos mérföldkő: több mint két évtizedes hiátus után újra életre hívtak egy műsort, amely az ország hangját kereste. A TV2 tehetségkutatója nem véletlenül volt az ország egyik legnézettebb műsora, ráadásul akkor még komolyan is lehetett venni mindezt: a zsűriben nem fiatal sztárok, hanem valódi szaktekintélyek ültek, akik valóban maradéktalanul ellátták a feladatukat, és konstruktív kritikát fogalmaztak meg a versenyzőkkel szemben. Ma már szinte szürreális belegondolni, hogy az első Megasztár zsűrijébe olyanok vállalták a felkérést, mint Bakács Tibor vagy épp Presser Gábor, míg napjainkban a zsűritagok kiválasztásánál jól láthatóan sokkal nagyobb szerepet játszik a celebfaktor, mint a szakmai háttér.
A Megasztár épp emiatt komoly szerepet játszott abban, hogy a tehetségkutatók ismét felfussanak, és valóban olyan előadókat adjanak az országnak, akik a mai napig megtöltik az arénákat – Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel és Rúzsa Magdi évtizedekkel később is ott vannak a legfelkapottabb hazai előadók között.
A Megasztár azonban hamar kifulladt: az első három évad után kétéves kihagyást követően újratuningolták a műsort, és az addigi koncepciót elhagyva a francia Star Academy mintájára kapott egy erősen valóságshow-s színezetet azzal, hogy az énekesek egy bekamerázott házban készülhettek. Ugyan a három, ilyen mintára készült széria győztese, Király Viktor, Tolvai Reni és Radics Gigi neve még mindig ismerősen csenghet, ez azonban már távolról sem az a színvonal volt, mint a korábban megszokott és népszerűvé vált Megasztárban. A műsor sikerén felbuzdulva ráadásul sorra indultak az olyan műsorok, mint a Csillag születik, az X-Faktor vagy a The Voice – Magyarország hangja, ezzel együtt fulladt nagyjából teljes érdektelenségbe az, hogy minden évben minden csatorna megpróbálja kitermelni az újabb énekeseket.
Ebből a szempontból tehát teljesen érthető Caramel dilemmája is, igaz, az a kérdés is felmerül, hogy ennek ellenére miért is ült be a tizenkét év után felélesztett Megasztár zsűriébe. Ez a dilemma egyébként nemcsak benne, de Marsalkó Dávidban és Rúzsában is felmerült az első műsorban, ám ezzel együtt a megnyugtató válasz is, amit egy-egy tehetséges jelentkező produkcióját hallva mondtak: azért, hogy őt hallják.
A szeptember 22-én startoló műsor tehát ezért is tűnik viszonylag nagy dobásnak a tengernyi tehetségkutató közt, ráadásul minden eddiginél fantasztikusabb nyereményeket ígér:
A zsűribe ezúttal a két korábbi győztes – Rúzsa és Caramel – mellett Marsalkó, Papp Szabi és Marics Peti ült be. Utóbbi részvétele nyilván azonnal számos kérdést vet fel arról, hogy a ValMar duó 27 éves énekese mennyiben képviseli majd a minőségi bíráskodást, de már a műsor kezdeti perceiben kiderül, hogy senkinek sem legyenek kétségei: ő nem ezért van itt.
A műsorba késve beesve, Rúzsát rögtön leanyukázva hozza a tőle elvárt suttyófaktort, de nyilvánvalóan nem is másért van a zsűriben, minthogy sajátos színfoltként bevonzza a fiatalabb generációt is, akiket egy Presser-kaliberű szaktekintély nem feltétlenül tudna. Az ő, jellemzően egyszavas bírálatai – „jézusom,” „basszus” –, mellett azonban a láthatóan Rúzsa által vezetett zsűri valóban igyekszik konstruktív kritikát megfogalmazni, munkájuk egyelőre nem hordozza magán azt, ami sok ilyen jellegű műsornak a sajátossága: hogy csak üres lózungokat puffogtatnak valódi értékelés nélkül.
Ráadásul nagyon úgy fest, hogy Caramel aggodalma ellenére tényleg akadnak még fel nem fedezett tehetségek: már az első műsorban is feltűnik több olyan énekes, akikre a zsűri a világszínvonalú jelzőt használja, sőt, Rúzsa elég hamar kijelenti az egyik versenyzőről, hogy „megvan a nyertes.” Tehetségek tehát még mindig akadnak, ahogy a kötelező jelleggel bevágott bénázások is, azt pedig nyilván ismét ki-ki döntse el magának, mennyire lehet igazi humorfaktor egy láthatóan teljesen megzavarodott nő, aki alig talál ki a stúdióból.
De megvan a kötelező celebkvóta is: feltűnik a válogatón ifjabb Schobert Norbert is, aki bevallása szerint végre szeretne saját jogán is elismert lenni. Mindeközben pedig a válogatóra érkezők szokás szerint szívesen osztják meg a kamerák előtt nehéz élettörténetüket, többek közt arról, hogyan menekültek ki a zene segítségével egy bántalmazó kapcsolatból vagy épp a teljes kilátástalanságból, de az ilyen jellegű emberi történetek mindig részesei voltak a hasonló műsoroknak. Ugyanitt megjelenik a nosztalgia, a Megasztár-hangulat felemlegetése: ugyancsak a műsor jelentőségét hangsúlyozzák többen, amikor arról beszélnek, azért jelentkeztek a műsorba, mert ezen nőttek fel.
Az újjáélesztett Megasztár legfontosabb kérdése tehát az, hogy valóban tud-e olyat mutatni, mint bő húsz évvel ezelőtt. A pálya nehezített, hiszen akkor egyedüli versenyzőként, kvázi újdonságként nem volt kihívója, most már viszonylag nehéz kitűnni a hasonló műsorok tengeréből. De ezzel együtt felmerül egy másik kérdés is: valóban egy komolyan vehető tehetségkutatót akarnak újra a közönség elé tárni, vagy csak a mostanában oly divatos módon régi, jól csengő brand újramelegítéséből próbálnak újabb nézőket szerezni. A válasz vasárnap esténként fog összeállni a TV2-n.