Kultúra

Veszélyben a Szabó Lőrinc-emlékszoba

Az emlékszobát üzemeltető Szabó Lőrinc Alapítvány fizetésképtelenné vált.

Szabó Lőrinc unokája, Gáborjáni-Szabó Réka, az alapítvány elnöke nyílt levélben fordult a nyilvánossághoz, hogy támogatást szerezzen a veszélybe került Emlékszoba fenntartására.

„A költő Emlékszobája 1957 óta áll fenn, de a házba, ahol a jelenlegi privát lakásmúzeum található Nagyapám 1935-ben költözött. Halála után az Emlékszobát Nagymamám, Szabó Lőrincné Mikes Klára őrizgette érintetlen formájában, 20 évvel később pedig édesapám, a versekből ismert Lóci folytatta a helyszín fenntartását és megőrzését. 1994-ben részben e céllal alakította meg a Szabó Lőrinc Alapítványt, mely idén immáron 30 éve működik. Az ő 1997-es halála után ezeket a feladatokat Apu özvegyével B. Szabó Évával visszük közösen, ennek is lassan már 30 éve.”

Számokban összefoglalva ezt a történelmi távlatot: a lakás 90 éve, az Emlékszoba 70 éve, a Szabó Lőrinc Alapítvány 30 éve áll fenn. Idén 2024-ben azonban oda jutottunk, hogy mindez végleg eltűnhet, megszűnhet!

– írta.

Az alapítvány ugyanis részben az elmúlt 2 évi építményadó megemelt összege, részben pedig a ház váratlan felújítási költségei (pl. teljes csatornafelújítás) miatt fizetésképtelenné vált, ezen kívül hosszú távú sorsa is veszélyben van, fenntartót is keresnek. A nyílt levél szerint legalább egymillió forintra lenne szükségük ahhoz, hogy számláikat és tartozásaikat rendezni tudják és hogy némi időt nyerhessenek a hosszú távú megoldás keresésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik