Kultúra

Itt a Salvador Dalíról szóló DAAAAAALÍ előzetese

A film jól láthatóan épp olyan furcsa, mint a művész maga.

Nehéz lenne egyetlen mondatban megfogni a magyar viasznak köszönhetően álló bajszú Salvador Dalí lényegét, hiszen a szürrealizmus egyik legfontosabb alkotója hosszú karrierje során számtalan olyan kisebb-nagyobb történet főszereplőjévé vált, munkái pedig annyira szerteágazóak voltak, amik bemutatásához egy egészestés filmre, vagy legalább egy vastag kötetre lenne szükség.

Így gondolhatta ezt a francia filmes, Quentin Dupieux is, aki a Velencei Filmfesztiválon bemutatott DAAAAAALÍ című filmjével próbálja meg bemutatni azt a komplexitást, amit mi Dalíként ismerünk.

A történet vezérfonalát egy újságírónő, Judith Rochant (Anaïs Demoustier) sztorija adja, akinek csak egyetlen célja van: interjút készíteni a művésszel, feltéve persze, ha az képes lenne nyugodtan ülni addig, amíg egyetlen kérdést megválaszol.

A Collider cikke szerint ez nyilvánvalóan nem sikerül, így a tizenöt percesre tervezett találkozás hosszan elnyúlik, a helyszínek pedig szinte megállás nélkül váltják egymást, miközben lassan betekintést nyerünk a zseni fejébe.

A DAAAAAALÍ az alkotók fejében sosem élt életrajzi műként, hanem sokkal inkább a Weird: The Al Yankovic Story (2023) útját követi, ami fiktív történetszálakkal, illetve eseményekkel megtámasztva mutatja be a főszereplőt, akit itt nem egy, hanem rögtön öt színész – Edouard Baer, Jonathan Cohen, Giles Lellouche, Pio Marmaï, illetve Didier Flamand – játszik.

Az előzetes teljes hosszában itt látható:

A filmet néhány országban október 4-én mutatják majd be, magyarországi moziforgalmazásról azonban mostanáig nem esett szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik