Kultúra

Mészöly Anna és Kovács Tamás is Junior Prima Díjat kapott

Bende Tamás
Bende Tamás

Öt fiatal művésznek ítélték oda 2024-ben a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában csütörtökön Budapesten. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a csaknem ötven jelölt közül kiválasztott tehetségeknek.

A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Idén öten,

  • Borsi-Balogh Máté, a budapesti Örkény István Színház színésze,
  • Kovács Tamás, a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze,
  • Márkus Luca, a Vígszínház színésze
  • Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház színésze,
  • Nagy Ilka Janka vágó

érdemelték ki az elismerést.

Az MBH Bank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 49 jelöltet állítottak ebben az évben. Közülük választotta ki a hattagú zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál, színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azt az öt fiatal tehetséget, akik kiérdemelték a Junior Prima címet.

„Az MBH Bank társadalmi felelősségvállalásról szóló programját is annak jegyében fogalmaztuk meg, hogy a közösség fejlődését, a társadalmi jóléthez való hozzájárulást szolgálja, amelybe a kulturális és szellemi értékek megóvása és gyarapítása, valamint a művészet támogatása is beletartozik. A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is büszke támogatói vagyunk a Junior Prima Díj színház-, film- és táncművészeti kategóriájának. Öröm számunkra, hogy a díjban visszaköszönnek azok az értékek, amelyek a közösségünk alapjait képezik, és amiért gazdasági értelemben is nap mint nap dolgozunk” – mondta Ginzer, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese.

2024-ben tizenhatodik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában, az idei jutalmazottakkal együtt már 116 fiatal magyar tehetségnek ítélték oda az elismerést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik