Kultúra

Elhunyt Bora Djordjevic jugoszláv rocklegenda, a Riblja Corba énekese

Marko Djokovic / AFP
Marko Djokovic / AFP

Elhunyt Bora Djordjevic, a volt Jugoszlávia egyik legendás rockénekese – közölte egykori zenekara, a Riblja Corba, szerdán. A zenekar közleményben adott hírt a 72 éves énekes haláláról, aki hosszú betegség után tüdőgyulladásban hunyt el egy ljubljanai kórházban, szerdán, írja az MTI.

A Bora Corba művésznéven ismertté vált szerb zenész számos sláger szerzője volt az 1980-as években, leghíresebb dalait a Riblja Corba (Halászlé) nevű együttes frontembereként írta. A belgrádi zenekart 1978-ban alapították, és a tagok váltakozása ellenére a közelmúltig koncerteztek, dalain generációk nőttek fel, a szerb rockzene egyik legfontosabb előadójának tartják. Jugoszlávia szétesését és a délszláv háborúkat követően az énekest nacionalista álláspontja miatt támadták, ám szerbiai rajongótábora nem csappant meg az évtizedek alatt. Djordjevic a zenekar egyéb tagjaival fellépett egy Aleksandar Vucic szerb elnököt támogató rendezvényen, illetve kifejezte szimpátiáját az újfasiszta Leviatán Mozgalom iránt is.

Bora Djordjevic halálhíre azonnali reakciókat váltott ki a szerb közéletben. Aleksandar Vucic szerint „egy óriás” távozott, míg Milos Vucevic, miniszterelnök, „a legendától” búcsúzott a közösségi médiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik