Több, mint 30 éve szervezem a World Press Photo kiállítást Magyarországon, de ilyen kanosszát még nem jártam, mint idén
– ezt mondta a hvg.hu-nak Révész Tamás.
Délelőtt megírtuk, hogy az idei kiállítás a Biódómban lesz majd, miután a 2023-as év a World Press Photo kiállítás szemszögéből igen meglepően alakult Magyarországon. Ugyanis néhány fotó miatt a Mi Hazánk elérte, hogy a sajtófotók világszinten is legnívósabb válogatását csak 18 év feletti látogatók nézhessék meg a Nemzeti Múzeumban, aminek főigazgatóját, a korhatárossá tétel ellen felszólaló L. Simon Lászlót rövidesen ki is rúgták a pozíciójából.
Révész szerint az már tavasszal, világos lett, hogy a Nemzeti Múzeum helyett alighanem más helyszínt kell keresni. Ez Demeter Szilárd leveléből derült ki, aki a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központját vezeti.
Demeter Szilárd sok sikert kívánt ugyan a kiállításhoz, de jelezte, hogy “profilváltás” miatt a Nemzeti Múzeum nem tudja idén vállalni a helyszín biztosítását.
- Ezután a Néprajzi Múzeum jelezte, hogy “váratlan karbantartási és belsőépítészeti munkálatok” miatt mégsem tud helyszínt biztosítani a World Press Photo kiállításnak.
- Révész Tamás szerint ezután tárgyalt egy általa megnevezni nem kívánt újabb múzeummal, amely örömmel biztosított volna helyszínt a kiállításnak, ám egy héttel később jelezték, hogy ezt mégsem tudják vállalni.
- Ezután még magángalériánál járt, de ezekről kiderült, hogy kicsik.
Így került végül a fővárossal kötött megállapodás alapján a Biodóm területére a tárlat.
Révész Tamás világossá tette: semmiféle korlátozást nem vezetnek be a Biodómban, vagyis kordon vagy más szabályozás, személyazonosság-igazolási előírás sem lesz, mindössze a helyszínen és az online jegyvásárláskor feliratokon hívják majd fel a figyelmet arra, hogy a World Press Photo kiállításon “érzékeny tartalommal” lehet majd találkozni.