A Rákosi- és Kádár-korban hirtelen sokszorosára hizlalt gyárvárosok a szocreál szellemében fogant épületei közül a legtöbb ma is áll, a gyárak azonban, a rendszerváltás után, lassan kivonultak az erős falak közül.
Így volt ez Ózdon is, ahol a két évszázados múltra visszatekintő acélgyár egy szelete ma is büszkén emlékeztet a XX. század derekának hirtelen fejlődésére.
Ugyanezt teszi az egykori főkapu mellett álló Vasmunkás-dombormű is: a szocialista realizmus szellemében fogant alkotást az akkor a városban élő Nagymengyi András (1909-?) jegyzi, aki a közeli Sajóvárkonyból elindulva előbb kőművessé, majd áccsá vált, 1934-től pedig a gyár kőművesüzemében vállalt munkát.
A férfit már fiatalon érdekelte a művészet, így, a kommunista hatalomátvételt követően, a rendszer a munkásosztály felemelését célzó, nagy átalakításai közepette, a Munkás Képzőművészeti Kör egyik alapítójává vált.
A következő évtizedekben a festészet és a szobrászat töltötte ki a szabad óráit, így nem csoda, hogy az 1950-es Magyar Békekongresszus, illetve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő évfordulójának közeledtével eldöntötte, hogy barátjával, illetve a körben mellette alkotó Taliga István villanyszerelővel egy domborművet készítenek, az alak kezében hengerészfogóval, illetve egy méretes fogaskerékkel.
A szociális épület utcai, ablaktalan homlokzatára került, a Kört irányító Kunt Ernő vigyázó szeme előtt született művet az előre kitűzött időpontban, 1950. november 4-én fel is avatták, az pedig közel hetvennégy éve mozdulatlanul áll:
A mű az ipari örökség hazai ismerőinek egy része, illetve a helyiek előtt nyilvánvalóan jól ismert, modelljéről azonban a legtöbben semmit sem tudnak – ez a helyzet 2017 őszén, az Észak-Magyarország egy cikkének (aug. 29.) következtében változott meg, mely írás ugyanis a Kanadában élő, de jó ideje évente hazajáró Olcsvári Lajosról szólt.
Az írásban a férfi így emlékezett vissza a mű születésére:
A bátyám is festő volt, aki jó kapcsolatban volt Kunt Ernő pályatársával. Megkértek, hogy menjek el modellnek egy rajzhoz, de egyáltalán nem gondoltam, sőt sokáig nem is tudtam, hogy ez lesz belőle. [..] Csak nemrég derült ki mindez. Tavaly felhívott egy hölgy, Bárdosné, hogy tudok-e a domborműről. Eljöttem, megnéztem, és rögtön rám törtek a régi emlékek. Nagyon szeretek hazajárni, nekem mindenem Ózd, de nem is sejtettem, hogy a város történetének egy kicsit része lehetek.
Olcsvári, emlékei szerint, tizenhét éves lehetett, mikor modellt állt a később megvalósításra is kiválasztott rajzhoz, később pedig egy évet a kohászatnál is dolgozott, sőt az Ózdi Kohász színeiben kézilabdázott, illetve kosárlabdázott is. Az országot az 1956-os forradalom után hagyta el, majd Kanadába emigrált – olvashatjuk a cikkben.
Az alkotás előtt állva az idős férfi hozzátette:
Amikor először ránéztem az alkotásra, a fiatalságom mellett a hosszú göndör hajam volt szembetűnő. […] Nagyon sokáig így hordtam, csak idősebb koromban vágattam rövidre.
A legutóbb 2024 márciusában megtisztított alkotás helyi védelmet élvez.
