Az olaszok számára Yara Gambirasio meggyilkolása olyan ügy volt, amely minden mást lesöpört a címlapokról: a tizenhárom éves tornászlány példátlanul nagy figyelmet kapott, ennek megfelelően az olasz kriminalisztika történetének egyik legnagyszabásúbb nyomozása lett. Mindezt tetézte, hogy a rengeteg erőforrás ellenére éveken át egy helyben toporgott a nyomozás, és bár a feltételezett elkövető már rács mögött ül, az ügyész ellen is eljárást van folyamatban. A Netflixen megjelenő Yara Gambirasio-ügy: Minden kétséget kizáróan ugyan igyekszik teljesen körüljárni az ügyet, ám nyíltan a gyilkosságért elítélt férfi mellé áll, és inkább azt igyekszik hangsúlyozni, hogy nem az olasz igazságszolgáltatás diadala, hanem csődje mindez.
Egy párperces út során tűnt el
2010. november 26-án a tizenhárom éves kislány az esti edzést követően elköszönt társaitól, majd hazaindult a sportcsarnoktól mindössze néhány percre található otthonába, ahová sosem érkezett meg. Az incidens rövid idő alatt játszódhatott le: 18:44-kor még üzenetet küldött egy edzőtársának, 19:11-kor, mikor édesanyja aggódva hívta, miért nem ért még haza, már ki volt kapcsolva a telefonja. Húsz perccel később értesítették az olasz csendőrséget, akik azonnal meg is kezdték a környék átkutatását, ám Yarát sehol sem találták. Hiába indult nagyszabású keresőakció, a kislányt mintha a föld nyelte volna el. A rendőrség látóterébe először egy marokkói férfi, Mohammed Fikri került, akit le is tartóztattak, ám hamar kiderült, hogy a bevándorló férfi inkább csak ideális bűnbak, mint gyilkos: a gyanúsítást egy félrefordított telefonbeszélgetésre alapozták, Fikrit nem sokkal később elengedték. Yara eltűnése és a hatóságok egyre látványosabb eredménytelensége nagyon hamar országos figyelemre tett szert, mindenki a rejtélyes eltűnéssel foglalkozott, végül Yara szülei is kamera elé álltak, hogy arra kérjék az általuk akkor még elraboltnak vélt lányuk fogva tartóit, hogy engedjék szabadon a lányt.
A remény pontosan három hónappal a lány eltűnése után, februárban foszlott semmivé, amikor egy játékrepülőt reptető férfi egy mezőn, mindössze tíz kilométerre Brembate di Soprától Yara holttestére bukkant. Az erősen oszlásnak indult testen bántalmazás nyomai látszottak, több jel utalt arra, hogy a kislányt megpróbálták megerőszakolni, ám azt nem tudták minden kétséget kizáróan bebizonyítani az igazságügyi orvosszakértők, hogy ez meg is történt. Az viszont kiderült, hogy Yara nem a bántalmazásba halt bele, hanem abba, hogy súlyosan sérült állapotban otthagyták a mezőn, és kihűlt – a sorozatban megszólaltatott, az ügyön is dolgozó patológus szerint, ha időben megtalálják, megmenthették volna az életét.
Az ügy körüli igazán nagy médiahisztéria csak ezt követően indult: a továbbra is példátlan szintű mozgósítás ellenére sem sikerült a tettes nyomára bukkanni. Igazi áttörésnek tűnt, amikor a kislány alsóneműjén DNS-mintát találtak, méghozzá egy férfiét. Az Ignoto 1, azaz Ismeretlen 1 nevet kapta a nyomozásban, így a sajtóban is, azonosítására pedig mind emberi, mind pénzügyi erőforrások terén példátlan mértékű erőfeszítéseket tettek. Több tízezer DNS-mintát vettek például a környéken mindenkitől, aki beleegyezett, közel hárommillió eurót, azaz mai árfolyamon 1,2 milliárd forintot fordítottak csak a tesztekre. A sok mintavételnek meg is lett az eredménye: egy nagyon hasonló DNS-mintát fedeztek fel, amely arra engedett következtetni, hogy az illető rokoni kapcsolatban áll az elkövetővel.
A DNS-teszt nemcsak az elkövetőt, de egy hűtlen feleséget is lebuktatott
A nyomozás így jutott el egy újabb fontos pontra: azonosították az akkor már több mint egy évtizede halott buszsofőrt, Giuseppe Guerinonit, mint az Ismeretlen 1 apját. Mindebből az következne, hogy viszonylag gyorsan eljutnak az elkövetőhöz, azonban ez nem volt így: a férfi két fiának mintája nem egyezett az Ismeretlenével, így adta magát a következtetés: nagy valószínűséggel a férfi törvénytelen gyermekéről van szó. Ezt követően közel 500 olyan nőtől vettek mintát, aki valaha kapcsolatban állt az elhunyt buszsofőrrel, köztük volt az az Ester Arzuffi is, akiről később kiderült, hogy feltételezett elkövető anyja. Így került a képbe Massimo Bossetti, egy középkorú építőmunkás, akitől a rendőrség előbb egy forgalmi ellenőrzésnek álcázott szondáztatás során vett mintát, majd miután bebizonyosodott, hogy DNS-e szinte teljesen egyezik a kislány holttestén találttal, rajtaütésszerűen vettek őrizetbe a rendőrök.
Az ügyben azonban ismét akadt egy már-már szappanoperaszerű bökkenő: Bossettinek és másik két testvérének fogalma sem volt arról, hogy édesapjuk nem a biológiai apjuk, így derült ki, hogy a látszólag harmonikus családban valójában több afférból születtek a gyerekek. A nagy sajtónyilvánosságot kapó esemény egyes, rivaldafényt jobban bíró szereplői egymásnak adták a kilincset a különféle műsorokban, ilyen volt maga Arzuffi is, aki minden platformon következetesen tagadta, hogy hűtlen lett volna. Ugyan bebizonyosodott róla, hogy valóban ismerte Guerinonit, azt hangoztatta, hogy sosem történt köztük semmi, és valójában többszörös orvosi csalás áldozata lett: szerinte a nőgyógyásza termékenyítette meg a tudta nélkül többször is.
Bossetti letartóztatásakor 2014 júniusát írtak – azaz majdnem négy év telt el a gyilkosság óta, és ugyanennyi ideje zajlott a nyomozás, amely olyan erőforrásokat emésztett fel, amelyre korábban Olaszországban alig volt példa, és amelyet egy nemzet követett olyan kiemelt figyelemmel, mintha egy különösen népszerű sorozatról lenne szó. Bossettire illett a profil, egyezett a DNS-mintája, a telefonját bemérték a környéken, ahová egyébként is gyakran járt, ráadásul pont olyan autót vezetett, amely a sajtó által is közzétett videóban is látható volt, ahogy tizenhatszor fordult meg a Yara által is látogatott sportcsarnok körül. A férfit a tárgyalások alkalmával rendszeresen fogadta dühös tömeg, senkit nem lepett meg, hogy Olaszország akkoriban talán leggyűlöltebb emberét 2016-ban életfogytiglanra ítélték Yara meggyilkolásáért.
A közvélemény szemében tehát egyszerű volt a képlet: a sajtó elé tárt bizonyítékok alapján bármelyik kanapédetektív megmondhatta, Bossetti a gyilkos. A sorozat bemutat egy sor olyan bulváros mellékszálat, amely további csámcsogni valót szolgáltatott a médiának: többek közt arról a később a rendőrség által is megcáfolt állításról, hogy gyerekpornót találtak Bossetti gépén, innen pedig csak egy lépés volt az, hogy a férfi és felesége pornónézési szokásairól cikkezzenek hetekig a lapok.
A dokumentumsorozat itt vesz meglepő fordulatot: míg epizódokon keresztül építik azt a képet a nyomozásról, ami a közvéleménybe is beépült, leültetik a kamera elé magát Bossettit, aki nagyon gyakran könnyes szemmel, a börtönből meséli el a saját szemszögét. Mindez máris előrevetíti, hogy az ötrészes olasz dokumentumsorozat távolról sem lesz pártatlan, a magát következetesen ártatlannak valló férfi amellett érvel, hogy a Yara Gambirasio-ügy nem igazságszolgáltatási diadal egy rendkívül szomorú ügyben, hanem annak teljes csődje.
Felsorakoztatnak ugyanis egy sor olyan körülményt, amely megkérdőjelezi a nyomozás hatékonyságát, többé-kevésbé mégis rejtve maradt a sajtó előtt.
- Ilyen többek közt az, hogy a hatóságok bizonyítottan félreinformálták a médiát, a már említett teherautós felvételek például manipuláltak voltak, és ennek tudatában adták ki a sajtónak, azt a látszatot keltve, hogy Bossetti egész este a sportcsarnok körül körözött, holott erről bebizonyosodott, hogy nem volt igaz;
- a telefonos cellainformációk ugyan azt mutatták, hogy a férfi a helyszínen járt, valójában csak arra szolgált bizonyítékul, hogy a legközelebbi adótoronyhoz kapcsolódott, így az azáltal lefedett területen tartózkodott – ott, ahol az otthona is állt;
- a nyomozás több gyanús részlet felett szemet hunyt, ilyen többek közt Silvia Brena szerepe az ügyben. A sportcsarnokban dolgozó, Yarát jól ismerő edző vérét megtalálták a kislány kabátján, a nő édesapja szerint Brena a lány eltűnésének estéjén minden magyarázat nélkül sírásban tört ki, testvérével pedig ugyan lefolytatott egy üzenetváltást, törölték a beszélgetést. A nőt beidézték tanúként, a legtöbb kérdésre az volt a válasza, hogy nem emlékszik a történtekre. Brenát sosem vádolták meg, és az sem derült ki, mit keresett a vére az áldozat ruháján;
- a legnagyobb kételyek a bizonyítékok gerincét adó DNS-elemzéssel kapcsolatban merültek fel.
A DNS-egyezés jól hangzik, de kevés
A történet legingatagabb pontja épp az, amit a legszilárdabbnak gondolnánk: a DNS-minta. A közvélekedésbe ugyanis az épült be, hogy ha egyezik a DNS, minden kétséget kizáróan meg is van a gyilkos. A sorozat azonban viszonylag nagy figyelmet szentel annak, hogy tudományos háttérrel megtámogatva alátámassza, hogy ezen minták kiértékelése bizonyos szempontból – ilyen például az allélek értelmezése – mindig szubjektív, ráadásul az emberi mulasztást sem lehet sosem kizárni a minták elemzése során. A sorozatban megszólal Peter Gill, az igazságügyi genetika egyik legfontosabb alakja is, aki elmondja: a DNS sosem lehet önmagában perdöntő bizonyíték, mindig kell másnak is lennie.
A már említett hibákból volt elég: kiderült, hogy több alkalommal is hibáztak a mintavételeknél – ezres nagyságrendű esetről van szó –: nem Bossetti, hanem Yara mintáját használták, így érthető módon nem hozott eredményt az összehasonlítás. Azt is bebizonyította a védelem, hogy több alkalommal is lejárt eszközökkel végezték a vizsgálatot, amely ugyancsak értékelhetetlenné teszi az eredményt. Bossetti védői többször is kérvényezték a DNS-tesztek újbóli elvégzését, amelyet a bíróság és a kúria is következetesen visszautasított, legutóbb idén februárban. Mindezt többek közt azzal is indokolták, hogy már nincs elemzendő minta, mivel azt megsemmisítették, erre pedig maga Ruggeri adott utasítást. Az ügyésznő ellen azóta ugyancsak eljárást indítottak: büntetőperben elkövetett csalással és félrevezetéssel vádolják.
Az ötrészes dokumentumsorozat több szempontból is rendkívül furcsa madár: egyrészt érthető módon zavarba ejtő, ha ebben a pártatlanságot megkövetelő műfajban a sorozat felénél egy bűntény bemutatása átcsap egy gyilkosságért elítélt férfi védőbeszédébe, főleg, ha az ügyvédje és az ártatlanságában láthatóan hívő újságírók is megszólalnak. A pártatlanságot ássa alá, hogy Ruggerit már az elejétől fogva rendkívül negatív színben tünteti fel: szinte kizárólag olyan felvételeket vágnak be róla, ahol mosolyogva ködösít az üggyel kapcsolatban.
Emiatt A Yara Gambirasio-ügy nehéz objektív alkotásként értelmezni, sokkal inkább tűnik úgy, mintha az ügy köré szőtt médiacirkusz újabb terméke lenne, amely igazságot próbál szolgáltatni a gyilkosságért elítélt férfi szemében. Ahhoz kétség sem fér, hogy valóban rengeteg a gyanús körülmény, amelyet rendkívül nagy számban, néha kissé katyvaszosan dobál be a sorozat: a Svájcból hozott nyomozókutyákon keresztül az olasz maffiakötődéseken át a környéken meggyilkolt bevándorlókig rengeteg olyan szál felmerül, amelyek végül nem vezettek sehová, mégis tovább mélyítették az ügy rejtélyességét, egyúttal az összeesküvés-elméletek melegágya lett. Az nyilván nem egy dokumentumsorozat dolga, hogy igazságot tegyen egy gyilkosság ügyében, és valószínűleg Yara halálának pontos történetét is csak egyetlen ember, a gyilkosa tudhatja. Az viszont a sorozat dolga lenne, hogy ne válasszon oldalt.
A Yara Gambirasio-ügy: Minden kétséget kizáróan (The Yara Gambirasio Case: Beyond Reasonable Doubt), 2024, 5 epizód, Netflix.
