Kultúra

A sógun kapta a legtöbb Emmy-jelölést, de a szakácsok is taroltak

FX
FX
Szeptemberben jön majd a díjátadó.

Kihirdették a 2024-es Emmy-jelölteket, és A sógun című sorozata végzett az élen a maga 25 jelölésével. Ettől alig maradt el a harmadik évadát taposó konyhai sorozat, A mackó, amely összesen 23 jelölést gyűjtött be. Mindkettő az FX sorozata, amely csatorna összesen 93 jelölést kapott, ezzel második lett az éllovas Netflix mögött (107 jelölés).

Ez tulajdonképpen Emmy-történelmi eredmény, hiszen évtizedek óta először fordul elő, hogy az HBO/Max nem végez az első két hely valamelyikén (ezúttal 91 jelöléssel lettek harmadikok). A Netflix legtöbb jelölést begyűjtő produkciói A korona (18), a Ripley (13) és a Szarvasbébi (11) lettek. Az HBO részéről az új alkotókkal és évaddal visszatérő True Detective vitte a prímet a maga 19 jelölésével.

A 76. Emmy-díjak átadóját szeptemberben tartják majd, ami azért lehet külünös, mert idén már volt egy Emmy-gála (A mackó azon is jól szerepelt, az HBO nyerősorozatának számító Utódlás mellett, amelynek az utólsó évada tarolt). Ennek az az oka, hogy 2023-ban a hagyományosan szeptemberben megrendezett díjátadót 2024 januárjára csúsztatták, de az idei évtől visszaáll a rend a hagyományos kerékvágásba.

A jelöltek teljes listáját ide kattintva nézhetik meg, a legtöbb jelölést begyűjtő A sógun alkotóival készült interjúnkat itt olvashatják:

Kapcsolódó
Lehet-e még újat mutatni a szamurájok koráról? – interjú A sógun alkotóival
Több mint negyven év után újabb feldolgozás készült James Clavell népszerű kalandregényéből, A sógunból. A minisorozat showrunnereivel interjúztunk arról, fontos-e a történelmi hűség, illetve lehet-e még olyan Japán-őrületet kiváltani, mint az 1980-as sorozattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik