Kultúra

Schoblocher Barbarával repít a rendszerváltás Moszkva terére a Körút projekt új klipje

KÖRÚT
KÖRÚT
A Miért ne? című dal klipje a 24.hu-n látható először.

Számos magyar filmet ihletett az elmúlt évtizedekben az érettségi és a ballagás körüli időszak, de talán egyik sem emelkedett olyan rövid idő alatt kultikus státuszba, mint a 2001-es Moszkva tér. Nem véletlen hát, hogy Genser András májusban debütált új zenei projektje, a Körút is a Török Ferenc-klasszikushoz nyúlt új klipjében: a Miért ne? című számhoz készült videó a film jeleneteinek segítségével repít vissza 1989-be, méghozzá Katona Klári egyik legismertebb dalának feldolgozásával.

A régi-új dal a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara hangján csendül fel, aki az előzetesben a film egyik ikonikus karakterét, Rojált alakító Szabó Simon mellett tűnt fel, stílusosan egy piros Ladában.

Genser András sok mindennel foglalkozik a reklám- és filmzene-íráson túl is, de hogy saját zenei projektbe fogjon, azaz gyerekkori emlékeit dalokba konvertálja, az csak az utóbbi években fogalmazódott meg benne. A Körút projekttel arra vállalkozott, hogy megmutassa, a Körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle. A projekt első száma Zenéje vagy valakinek címmel májusban debütált, annak klipjéhez a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek klasszikus és kultikus magyar filmjeiből kölcsönöztek jeleneteket, amelyekben feltűnik a Körút és környéke. Így keverednek benne organikusan például az Eszkimó asszony fázik és a Dögkeselyű részletei.

Ezt a koncepciót folytatja az utolsó szóbeli érettségi utáni első szabad napon, július 4-én megjelenő Presser GáborSztevanovity Dusán-klasszikusra asszociált dal moszkvateres klipje is:

Nem gondolkoztam feldolgozásban, a dal és a klip szerkezete már kész volt, amikor váratlanul megszólalt a fejemben a Miért ne? vokáltémája, és a dalszöveg is annyira passzolt a filmből összevágott kliphez, hogy muszáj volt a végére járni. Somló Danin keresztül juttattam el a demót Barbinak, úgy emlékszem, hamar igent mondott. A felvétel napján találkoztunk először, hálás vagyok, amiért ilyen odaadással vetette bele magát a játékba és segített megidézni a gimnazista éveimet a Rákócziban

– mesélte a producer.

Alább látható a videóklip:

A tervek szerint 2024. december 24-én érkezik a teljes, tíz számból, tíz film által inspirált Körút-album is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik