Kultúra

Két magyar filmet is vetítenek az Oscar és a BAFTA egyik előszobájában

Forum Hungary
Forum Hungary
A Cicaverzum és az Árni több díjért is küzd majd.

Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátéka és Vermes Dorka Árni című munkája is versenybe száll a legjobb első mozifilm, a legjobb elsőfilmes rendező, illetve a legjobb főszereplő címért az Oscar- és BAFTA-kvalifikáló londoni Raindance Filmfesztiválon – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t kedden.

A londoni West Enden június 28-ig tartó Raindance az egyik legfontosabb esemény a fiatal filmesek számára, akiket itt a közönség és a szakma egyaránt megismerhet – tették hozzá.

A Cicaverzumnak ez lesz az első brit vetítése, a helyszín pedig szintén nem lesz mindennapi: a kultikus Prince Charles Cinema ad majd neki otthont, ahol a film operatőre, az idén a legjobb operatőrnek járó Filmkritikusok Díjával kitüntetett M. Deák Kristóf is személyesen jelen lesz.

A fesztivál zsűrijében az elmúlt években olyan sztárok ültek, mint a Trónok harcából ismert Liam Cunningham, a Homeland – A belső ellenség főszerepét alakító Damian Lewis, illetve a spanyol-német származású Daniel Brühl. Az idei nemzetközi zsűri tagja egyebek mellett Diego Luna mexikói színész, a Dirty Dancing 2. és az Andor című nagysikerű Disney-sorozat főszereplője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik